UEFA-kupa: kettős vereséggel búcsúzott a Debrecen

Vágólapra másolva!
2005.09.29. 21:54
Címkék
Az UEFA-kupa első fordulójában kettős vereséggel búcsúzott a magyar bajnokcsapat, a DVSC-AVE Ásványvíz együttese, miután az idegenbeli 4-1-s vereséget követően hazai pályán 2-0-ra alulmaradt az ukrán Sahtar Doneckkel szemben.
Az első félidőben több helyzet is adódott a vendégek előtt, amelyből két gól született. Máté elpasszolt labdája után Brandao lőtt a hálóba a huszadik percben, majd négy perccel később Elano szöglete is a magyar kapuban kötött ki.

A debreceniek az első félidőben szinte semmilyen veszélyt nem jelentettek az ukrán kapura, bár a labdabirtoklási arany 50-50 százalék volt ekkor.

A második félidőben alábbhagyott a vendégek lelkesedése - az első játékrészben öt nagy gólhelyzet adódott előttük -, feljöttek a hazaiak, de hiába próbálkoztak több távoli lövéssel, végül mégis Csernyánszky Norbert kapusnak volt köszönhető, hogy nem változott az eredmény.

UEFA-KUPA, 1. FORDULÓ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS :
Debrecen (magyar)-Sahtar Doneck (ukrán) 0-2 (0-2)
Gólszerző: Brandao (20.), Elano (24.)
(Tj. a Sahtar Doneck, 6-1-gyel)

Strasbourg (francia)-Grazer AK (osztrák) 0-5 (0-2)
Gólszerző: Hagui (6.), Farnerud (40., 50.), Le-Pen (59.), Rabbou (68.)
(Tj. a Strasbourg, 7-0-lal)

Groclin (lengyel)-Lens (francia) 2-4
Gólszerző:
Szedlacsek (57. - büntetőből), Sablik (79.), ill. Cousin (23., 54.), Dindane (30.), Lachor (90.)
(Tj. a Lens, 5-3-mal)

Hertha (német)-APOEL (ciprusi) 3-1 (2-0)
Gólszerző:
Marcelinho (15.), Rafael (25.), Cairo (59.), ill. Makrides (76.)
(Tj. a Hertha, 4-1-gyel)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik