Pedri: Pályafutásom legfontosabb mérkőzése következik!

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.04.16. 07:30
Pedri (jobbra) még a világbajnok Kylian Mbappétól sem rémül meg a pályán, mindent megtesz a Barcelona továbbjutásáért (Fotó: AFP)
A Barcelona egygólos előnyből várja a PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóját. A katalán együttest irányító Xavi szerint nagy lehetőség előtt állnak, míg Pedri óvatosságra int.

 

Fordult a kocka. A párharc előtt a legtöbben a Paris Saint-Germain továbbjutására számítottak, ám az első mérkőzés után – joggal – máris a Barcelona számít favoritnak. A katalánok a múlt héten kiváló játékkal 3–2-re győztek Párizsban, így egygólos előnyből várják a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóját.

„Hatalmas lehetőség előtt állunk – mondta Xavi, a Barcelona vezetőedzője a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. – Hazai pályán játszunk, igaz, nem a Camp Nouban, hanem a Montjuicban, de meg kell idézni legendás stadionunk varázsát.  Bátor PSG-re számítok, hiszen neki csak a győzelem jó. Izgatottak vagyunk. Nagy harc lesz a pályán, nyilván lesznek olyan pillanatok, amikor szenvedünk, de jól kell dolgoznunk. Folyamatosan fejlődünk, a játékosok igazi csapatot alkotnak, nem magukat, hanem az együttest helyezik előtérbe. Ousmane Dembélé? Nem örültem a távozásának, ám nem neheztelek rá, így döntött. Köszöntöm majd, tisztelem és becsülöm őt.”

Joan Laporta, a katalánok elnöke a meccs előtti napon meglátogatta a csapatot, és próbálta motiválni a játékosokat.

„Azt mondta, mindent bele kell adnunk – mondta Pedri, a Barcelona középpályása a meccs előtti sajtótájékoztatón. – Hiszi, hogy ki tudjuk harcolni a továbbjutást, s emlékeztetett minket arra, hogy a szurkolóink boldoggá tétele mennyire fontos. Mindent megteszünk, hogy örömet szerezzünk drukkereinknek és továbbjussunk az elődöntőbe.”

 

A nagykárolyi Kovács István vezeti a Barcelona–Paris Saint-Ger­main Bajnokok Ligája-negyeddöntő kedd esti visszavágóját. A romániai játékvezetőnek ez lesz a hatodik mérkőzése a BL 2023−2024-es kiírásában, előzőleg a csoportkörben a Newcastle–PSG (4–1), az Arsenal–Sevilla (2–0), a Milan–Dortmund (1–3), a Porto–Sahtar Doneck (5–3), míg a nyolcaddöntőben az Internazionale–Atlético Madrid (1–0) mérkőzést vezette. A 39 éves bíró a Barcelonának eddig egy, a PSG-nek két mérkőzést vezetett, s minden bizonnyal most lesz a legnehezebb feladata, hiszen feszült, kiélezett csata várható az elődöntőbe jutásért.

Kovács István vezeti a barcelonai csatát

A kanári-szigeteki középpályás a közelmúltban izomsérüléssel bajlódott, ám az utóbbi két mérkőzésen csereként több mint fél órát kapott Xavitól, most pedig abban bízik, hogy az első perctől ott lesz a pályán.

„Erősnek érzem magam, várom, hogy kilencven percet játsszak. Sérülés után érezni lehet a fáradtságot, de mindig azt mondom, jobb nyolcvan percet százszázalékos állapotban játszani. Az biztos, hogy amikor a pályán leszek, mindent beleadok. Mindannyian nagyon várjuk a meccset, ez lesz az Európa-bajnoki elődöntő mellett pályafutásom legfontosabb összecsapása. Óvatosnak kell lennünk, nem szabad arra gondolnunk, hogy előnyben vagyunk, a PSG a győzelemért érkezik ide. Biztosan látványos összecsapás vár ránk. Mi akarjuk birtokolni a labdát, ha nem lesz náluk, nem lesz helyzetük. Egy az egyben veszélyes játékosaik vannak, nem szabad esélyt adni nekik.”

A Barcelonában Alejandro Balde és Gavi sérülés, Andreas Christensen és Sergi Roberto eltiltás miatt nem léphet pályára, míg a PSG-ben Asraf Hakimi eltiltás, Nordi Mukiele sérülés után térhet vissza, Presnel Kimpembe pedig továbbra is a felépülésén dolgozik.

Győztesen akarunk visszatérni Párizsba!

– Egygólos hátrányból várják a visszavágót: ki tudják harcolni Barcelonában a továbbjutást?
– Ez a célunk − válaszolta a hétfői sajtótájékoztatón Asraf Hakimi, a PSG 25 éves marokkói válogatott védője. − Sokat beszélgettünk, motiváltan érkeztünk Barcelonába, tudjuk, mit akarunk elérni. Azért dolgoztunk keményen a napokban, hogy nyerjünk. Készen állunk a bevetésre, győztesen akarunk visszatérni Párizsba!

– Miben kell változtatniuk a múlt heti meccshez képest?
– Az első összecsapáson nem tudtam játszani eltiltás miatt, ez zavart, hiszen mindig segíteni akarok a csapatnak. Hasonló elképzeléssel lépünk pályára, mint Párizsban, megvan a saját játékstílusunk, amit Luis Enrique vezetőedző kér tőlünk, ez pedig a bátor futball. Előfordul, hogy újdonságokat próbálunk ki, sokoldalú labdarúgók alkotják a keretet. Ha együtt támadunk és együtt védekezünk, megnyerjük a meccset.

– Klubtársa, Ousmane Dembélé korábban évekig a Barcelonában futballozott, nyilván volt néhány jó tanácsa…
– Nem ő az egyetlen, aki ismeri a Barcelonát és a játékosait. Sok jót hallottunk róluk, tudjuk, mik az erősségeik, gyengeségeik, irányítani akarjuk a mérkőzést. Biztosan remek lesz a hangulat a stadionban, ám ez nem lehet hatással ránk, a pályán tizenegyen játszunk tizenegy ellen.

– Nem lesz könnyű feladata, vélhetően a ragyogó formában lévő Raphinhával kell a legtöbbször megküzdenie.
– Nem csupán ő jelent veszélyt. Egységesnek kell lennünk, uralnunk kell a mérkőzést.

Asraf HAKIMI, a PSG védője a meccs előtti sajtótájékoztatón

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
21.00: Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 3−2

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik