Serie A: a hosszabbításban mentett pontot a biztos kieső ellen a Juventus

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.12. 20:05
Megszenvedett az egy pontért a sereghajtó ellen a Juventus (Fotó: Getty Images)
A már biztosan kieső és a tabella utolsó helyén álló Salernitana 1–1-es döntetlent játszott a Juventusszal az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 36. fordulójában.

Nem mondhatjuk, hogy visszafogottan játszottak volna a felek, az első perctől kezdve mindkét oldalon láthattunk komoly ziccereket, de a befejezésnél egyik csapat sem volt elég pontos. A 27. percben azonban megszületett az első gól, ám meglepő módon a Salernitana szerezte, amikor egy szögletből beadott labdát Niccolo Pierozzi fejelt a kapuba. 

A fordulás után teljesen megváltozott a játék képe, a vendégek mindent megtettek, hogy tartsák az eredményt, míg a torinóiak az idő előrehaladtával egyre agresszívabban támadtak. Sokáig a lövéseik messze elkerülték a kaput, végül a 92. percben sikerült az egyenlítés, mikor Adrien Rabiot lecsapott egy kallódó labdára és végre megszerezte a Juventus első találatát. 

A Juventus ezzel sorozatban ötödik döntetlenjét játszotta, így ismét fontos pontokat vesztett a harmadik helyért zajló csatában a Bolognával szemben. 

OLASZ SERIE A
36. FORDULÓ
Juventus–Salernitana 1–1 (Rabiot 90+2., ill. Pierozzi 27.)

KÉSŐBB
20.45: Atalanta–Roma (Tv: Sport2)

KORÁBBAN
Lazio–Empoli 2–0 (Patric 45+3., Vecino 89.)
Hellas Verona–Torino 1–2 (Swiderski 67., ill. Szavva 77., Pellegrini 83.)
Genoa–Sassuolo 2–1 (Badelj 56., Kumbulla 63., ill. Pinamonti 31., – 11-esből)

HÉTFŐN
18.30: Lecce–Udinese
20.45: Fiorentina–Monza 

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Napoli–Bologna 0–2 (Ndoye 9., Posch 12.)
Milan–Cagliari 5–1 (Bennaszer 35., Pulisic 59., 87., Reijnders 74., Rafael Leao 83., ill. Nández 63.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Frosinone–Internazionale 0–5 (Frattesi 19., Arnautovic 60., Buchanan 77., Lautaro Martínez 80., M. Thuram 84.)

   
1. Internazionale36295286–19+6792
2. Milan36228672–43+2974
3. Bologna361813551–27+2467
4. Juventus361813549–28+2167
5. Atalanta341861063–38+2560
6. Roma35179962–42+2060
7. Lazio361851347–37+1059
8. Napoli3613121153–46+751
9. Fiorentina341481251–39+1250
10. Torino3612141033–32+150
11. Genoa3611131243–44–146
12. Monza3511121238–46–845
13. Lecce358131432–50–1837
14. Verona368101834–48–1434
15. Cagliari367121738–65–2733
16. Frosinone367111843–68–2532
17. Empoli36882026–52–2632
18. Udinese354181333–52–1930
19. Sassuolo36782142–72–3029
20. Salernitana362102428–76–4816
az állás

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik