Majoross Gergely: Olyan célokat szeretnénk elérni, amilyeneket eddig nem sikerült

KAPOLCSI-SZABÓ BENCEKAPOLCSI-SZABÓ BENCE
Vágólapra másolva!
2024.05.17. 11:35
Majoross Gergely: Olyan célokat szeretnénk elérni, amilyeneket eddig nem sikerült (Fotó: Árvai Károly)
Gyökeres változtatásokat nem tervez Majoross Gergely, hiszen a közelmúlt eredményei nem indokolják ezt, de ha valaki visszatérne a válogatottba, nyitott a párbeszédre.

 

– Hogy érzi magát a kinevezése után?
– Már az edzői karrierem elején az volt az álmom, hogy egyszer a magyar válogatott szövetségi kapitánya lehessek, örülök, hogy megkaptam a lehetőséget. Játékosként is a nemzeti csapat volt nekem a legfontosabb, és ez edzőként sem változik. Hároméves szerződést kötöttünk, ami lehetőséget ad arra, hogy folyamatosságot vigyünk a rendszerbe, összehangoljunk különböző elemeket a gyorsabb haladásért, és folytassuk a generációváltást. Eredményes idényen van túl a csapat, látjuk, hogy van mire építeni, de azt is, hogy rengeteg munka vár még ránk. Olyan célokat szeretnénk elérni, amilyeneket a magyar válogatottnak még nem sikerült. Izgatottan várom a közös munkát.

– Arra utal, hogy szeretné benn tartani a válogatottat az A-csoportban?
– Ez mindenképpen olyan cél, amely a következő három évben megvalósulhat, vagy akár már jövőre, ki tudja… Jelen helyzetben ugyanakkor fontosabb, hogy a csapat fiatal, egyelőre épül, és ebben a helyzetben sokat jelent, hogy három rendkívül erős ellenféllel mérkőzhetünk meg augusztusban az olimpiai selejtezőtornán, majd az idény végén is lesz hét garantáltan rangos összecsapásunk az elitvébén. Az A-csoportos státusz segít abban is, hogy minél hasznosabb, nívósabb edzőpartnereket szerezzünk a felkészülési időszakra, ez pedig kulcskérdés a fejlődés szempontjából.

– Ezenkívül mire lehet használni az olimpiai selejtezőtornát? A továbbjutási esély igen csekély.
– Jó lehetőség lesz ez a torna arra, hogy felmérjük, hogyan állunk az elithez képest, és megnézzük, a játékosok hogyan tudnak helytállni ebben az erős mezőnyben. Nyilván nem úgy utazunk Pozsonyba, hogy nincs esélyünk továbbjutni, a legjobbunkat akarjuk nyújtani, és a végén kiderül, ez elég-e a továbbjutáshoz. Legrosszabb esetben játszunk három nagyon jó mérkőzést, és rengeteg értékes információval gazdagodunk a csapatunkról. Érdekes lesz látni, hol tartunk, és melyek azok a területek, amelyekben fejlődnünk kell a 2025-ös elit-világbajnokságig. Nagyon örülök, hogy már augusztusban lesz rá lehetőségünk.

– Mikor nézi meg először személyesen a játékosokat, akik szóba jöhetnek a válogatottban?
– Erről egyelőre nem egyeztettünk, de nagyszerű lenne, ha a fiatalokkal már június végén találkozhatnánk, akár csak két napra is, és ezt egy hónappal később megismételhetnénk. Szeretném azt megvalósítani, hogy a válogatott programja ne csak a nemzetközi szünetekre szorítkozzon, hanem év közben is aktív legyen.

– A csapat összeállításával kapcsolatban mik a tervei, kikre számít biztosan, kikre nem, tervez-e behívni olyan játékosokat, akik az elmúlt időszakban nem voltak kerettagok, például Bartalis Istvánt?
– A mindenkori szövetségi kapitánynak nincs hatalmas mozgástere, nem állnak tízesével rendelkezésre azok a srácok, akik nemzetközi szinten helyt tudnak állni, ezért koncepcionális változást nem tervezek. Egy-egy pozícióban lehet, hogy máshogy döntök, mint az elődök. Akik bármi miatt lemondták a válogatottságot, mégis szeretnének játszani, azok előtt nyitva áll az ajtó. Szeretném a történetük hátterét megismerni, megbeszélni, és ha találunk megoldást, örülünk neki.

– Kizárólag a válogatottnál dolgozik, vagy klubcsapat edzője is lesz?
– Részmunkaidős megállapodást kötöttünk, keresem a megoldást arra, hogyan tudnék klubcsapatnál főállásban dolgozni a következő évben, években.

– Már egy éve is kereste önt a Magyar Jégkorongszövetség, akkor klubkötelezettségei miatt nem jöhetett létre a megállapodás. Ezt a nehézséget hogyan tervezi kezelni a jövőben?
– Az előző idényben is ki lehetett volna hozni valamit ebből a helyzetből, ha a sorrend megfelelő. Most szövetségi kapitány vagyok, ennek tudatában tárgyalok majd klubcsapatokkal, de fordítva nehezebb. Ráadásul az első évemet töltöttem Németországban, és nem tartottam volna korrektnek, ha a Ravensburg vezetőségével közlöm, hogy márpedig lesz egy másodállásom, és csak amellett figyelek a klubra. A mostani helyzetben nem hiszem, hogy lesz akadálya annak, hogy két fronton is megálljam a helyem.

– A tervei megvalósítására három éve lesz, mik a rövid, közép- és hosszú távú céljai erre az időszakra?
– Az egyik legfontosabb az, hogy stabilizáljuk a generációváltást a válogatottnál, és a programunk meg tudjon felelni minden ebből fakadó kihívásnak. A fiatalok képzése, beépítése a felnőttek közé, esetleg a pályafutásuk valamilyen szinten történő menedzselése kulcskérdés. Nehéz ügy, hogy a válogatotton belül a vezető szerepekben is generáció­váltás van, nemcsak új játékosok jönnek, hanem szinte mindenki új abban, amit várunk tőle. Ezeket a szerepeket el kell osztani, és akire jut valamilyen felelősség, annak a rá háruló terhet el kell bírnia. Természetesen támogatásra lesz szükségük, célunk, hogy ehhez minden segítséget megadjunk, amit csak tudunk.

– A szakmai stábja összetételéről mondana néhány szót?
– Gondolkodtam rajta, kikkel dolgoznék, van, akivel már fel is vettem a kapcsolatot ez ügyben, de neveket egyelőre nem mondanék. Az a cél, hogy minél több magyar legyen a stábban. Ha van olyan szakmai hiánypozíció, amelybe külföldi szakember szükséges, akkor megpróbálunk szerezni. Nem számolok sok változtatással, mert az elmúlt év sikerei nem indokolják.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik