Aspinall és Smith ki-ki meccset játszik a darts PL sheffieldi estéjén

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 11:34
Michael Smith és Nathan Aspinall nagyon fontos mérkőzést játszik egymással csütörtökön Sheffieldben (Fotó: Getty Images)
Utolsó fordulójához érkezett a darts Premier League alapszakasza, amely előtt a legfontosabb kérdés, hogy Nathan Aspinall vagy Michael Smith csatlakozik a Luke Littler, Luke Humphries, Michael van Gerwen hármashoz a jövő heti londoni négyes döntőre.

A legfontosabb kérdésre a sheffieldi forduló második mérkőzésén megkapjuk a választ, hiszen Aspinall az egy ponttal mögötte álló Smithszel csap össze, és aki nyer, bezsebeli a továbbjutás bebiztosításához szükséges két pontot. Egy hete is egymással játszottak, akkor Smith nyert 6–3-ra.

„Van már rutinom ebben, az összes Premier League-idényem utolsó estéjén ki-ki meccset kellett játszanom, és a háromból kétszer be is jutottam a rájátszásba – mondta Aspinall, aki néhány hete éppen Smithszel együtt kirándult egyet Las Vegasban. – Michael nagyon jó barátom, ebből a szempontból is nehéz meccs lesz. A múlt héten nem tudtam legyőzni, de most másképp lesz. Kétszer játszottam a négyes döntőben, de a koronavírus miatt egyik sem a londoni közönség előtt volt, most debütálhatok az O2 Arénában, ami meseszép lenne.”

Smith tavaly megnyerte a Premier League sheffieldi fordulóját, ezúttal egyetlen győzelemnek is nagyon örülne. Az előző hat fordulóból ötször megnyerte az első meccsét, ezt a formát szeretné tartani.

„Jó formában vagyok, a múlt héten nyertem egy Players Championship-fordulót, és nagyon jó érzés úgy érkezni erre a PL-estére, hogy még van esélyem továbbjutni – mondta Smith. Tudom, hogy Nathan tavaly Jonny Clayton ellen egy hasonló meccsen bukta el a négyes döntős szereplést, és most szeretne javítani, de erre a néhány percre félre kell tennünk a barátságunkat, és a saját céljaimat kell szem előtt tartanom. Kétszer már ott voltam a végjátékban, de egyik PL-idény sem volt ilyen nehéz, mint a mostani. Ha továbbjutnék, már óriási siker lenne ilyen mezőnyben.”

Az utolsó fordulóban még az első kiemelt személye is változhat, de ehhez Luke Humphriesnek meg kellene nyernie a fordulót úgy, hogy Luke Littler az első meccsén kikap Peter Wrighttól. 

DARTS
PREMIER LEAGUE
Alapszakasz, 16. (utolsó) forduló, Sheffield
A negyeddöntő párosítása
Luke Littler (angol)–Peter Wright (skót)
Natham Aspinall (angol)–Michael Smith (angol)
Luke Humphries (angol)–Gerwyn Price (walesi)
Michael van Gerwen (holland)–Rob Cross (angol)

 pontszám1. hely2. hely3–4. hely5–8. hely
1. Littler

38

4

2

6

3
2. Humphries

33

4

1

5

5
3. Van Gerwen

27

4

1

2

8
4. Aspinall

25

2

3

3

7
5. Smith

24

1

3

5

6
6. Cross

17

3

4

8
7. Price

12

2

3

10
8. Wright

4

2

13
AZ ÁLLÁS


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik