„Több van bennem, és én ezt ki is akarom hozni magamból”

Vágólapra másolva!
2016.06.27. 09:50
Kovács Krisztina, a BioTechUSA szponzorált fitnesz versenyzője gyerekként éveken át napi kapcsolatot ápolt a sporttal. Aztán történt vele valami, aminek semmi előjele nem volt. Végül nemcsak szabadidős tevékenységhez, hobbihoz, hanem egy életpályához jutott.


„Kisiskolásként a balettel kezdődött minden. Később lovagoltam, teniszeztem, de egyikben sem értem el kimagasló eredményeket. Semmi jel nem utalt arra, hogy nekem a sportban bármilyen komolyabb keresnivalóm lenne. Ráadásul a családunkra sem jellemző a sportkarrier, édesanyám négy diplomás tanárnő és programozó matematikus, nővérem villamosmérnök. Számomra is csak az intellektuális irány tűnt életpályának. Aztán tíz évvel ezelőtt minden megváltozott.”

Egy barátnőjével a délutáni csavargás helyett egy edzőteremben kötött ki.

„Akkor még lényegesen kevesebb lány fordult meg ott, mint manapság. Miután rövid időn belül láttam az eredményét annak, amit csinálok, megjött hozzá a kedvem, és ott ragadtam testben, még inkább lélekben és fejben. A mindennapos feszültséget és a felgyülemlett energiámat teljesen le tudtam vezetni. Aztán nemcsak a teremben, de volt, hogy otthon esténkét is edzettem vagy eljártam a szolnoki gátra kocogni. Számomra ez volt a kikapcsolódás. A maximumra való törekvés amúgy is jellemző rám, de ez előtte nem tudott érvényre jutni, mert nem volt meg a pozitív visszacsatolás. Egészen addig! Négy-öt év elteltével már abszolút tudatosan edzettem, majd a későbbi sógorom indíttatása végett kezdtem el ebbe az irányba mozdulni a szakmai életemben is. Sokáig nem hittem el, hogy a családi almafától ilyen messzire eshetek. Ezért szabályosan ellenálltam, tiltakoztam, de aztán beláttam, hogy a családtagjaimnak igaza van. Azóta elvégeztem az aerobik oktató és személyi edző szakokat, persze mindemellett felsőoktatási tanulmányokat is folytatok.”

Fotó: Végh Zoltán
Fotó: Végh Zoltán


Egy bizonyos szint felett az edzésmunka nemcsak az élet, a mindennapok szerves részévé válik, hanem többnyire gyökeres életmódváltást is eredményez. Nem volt ez másként Kovács Krisztina esetében sem.

„Amikor már tudatosan készültem erre a pályára, akkor kezdtem el a táplálkozással is mélyebben foglalkozni. Jó genetikájú lánynak tartottak mindig, de a korábbi éveim során bebizonyítottam, hogy ha nem figyelek oda, nagyon durva szélsőségekre is képes az emberi test. Voltam kórosan sovány, de kényszerevő is, aminek persze meg is lett az eredménye. Azóta persze saját hibáimból tanulva maximálisan szem előtt tartom a táplálkozás fontosságát és mindenkinek a saját tapasztalataimat tudom elmesélni jó tanácsként. Persze, a vége így is mindig az, hogy az embernek az utat saját magának kell végigjárnia, és azon csak kemény, kitartó, fegyelmezett, következetes munkával tud haladni.”


Az előzmények után óhatatlan volt, hogy előbb-utóbb versenyszerűen is kipróbálja magát a bikini fitneszesek mezőnyében. Az első lépéseket ebbe az irányba három évvel ezelőtt tette meg.

„Egyrészt a kíváncsiság hajtott, hogy milyen színpadon szerepelni, jó érzés az embernek, ha megmérettetheti magát a hozzá hasonlók között. A színpadi szereplésbe rögtön beleszerettem, és rabul is ejtett. Az tény, hogy jó adag elszántságra, őrültségre és exhibicionizmusra van szükség. Ha a háromból bármelyik is hiányzik, vagy nem százszázalékos, akkor ez a színpadon is tükröződik.”


A versenyzés legfőbb célja a győzelem. De vajon a bikini fitneszeseknél mi kell ahhoz, hogy valaki sikereket érjen el?

„Ami általában az élet minden egyéb területén: rengeteg munka és önfegyelem. De nálunk ez önmagában még mindig nem elég. Többek között számít a bikini, egy szép smink vagy a magabiztos színpadi megjelenés. Na meg persze a kisugárzás is, hiszen a rendelkezésünkre álló tizenöt-húsz percben kell bizonyítani rengeteg gyönyörű lány között. A versenyhez közeledve egyre nagyobb szerepet kap a diéta és a víztelenítés. Egy héttel előtte a többséghez hasonlóan már én is csak halat, jégsalátát és uborkát eszem. Azért ilyen napok után felmenni a színpadra, és ott kicsattanóan vidámnak és boldognak lenni, őszintén mosolyogni nem kis feladat. Olykor ez az őszinteség erősen megkérdőjeleződik, de mivel senki nem kényszerít minket erre, hanem magunk választjuk és vállaljuk az ezzel járó kihívásokat, valahogy mégis élvezem minden pillanatát.”

Fotó: Végh Zoltán
Fotó: Végh Zoltán


Kovács Krisztina is az ismert fitnesztréner, Berkes László irányításával készül, aki nemcsak a felkészülési program szakmai részét rakja össze, hanem óriási tapasztalatát kamatoztatva a versenydiétát illetően is irányt mutat.

„A BioTechUSA szponzoráltjaként minden szükséges táplálék-kiegészítőt megkapok a cégtől, amire szükségem van. Fehérjeturmixot például naponta kétszer-háromszor iszom, az egyiket általában az esti, utolsó étkezés helyett. Vannak a normál edzésmunka mellett fogyasztott termékek, a versenydiéta pedig extrákat követel, hiszen akkor rengeteg egyebet vonunk meg a szervezetünktől. Akkor még fontosabb szerepet kapnak a vitaminok, az aminosav készítmények, a verseny előtti hajrában pedig a legerősebb zsírégetőt használom. Az utolsó egy-két fölösleges kilogrammot ez segít leszedni rólam.”

Saját bevallása szerint Kovács Krisztina céljainak nagyobb részét már elérte, persze leküzdésre váró akadályt így is talál magának. Mindezt úgy, hogy a sport, különösen a versenyzés az élet egyéb területeire is hatást gyakorol, van személyiség-fejlesztő része.

„Sok célomat már sikerült elérnem, de érzem, hogy még nem vagyok a csúcson. Több van bennem, és ezt ki is akarom hozni magamból. Vannak már eredményeim és szponzoraim, ami a munkám, az eddigi teljesítményem visszaigazolása. Viszont nemzetközileg még készülök pár komolyabb versenyre, az első állomás a szeptemberi Arnold Classic Europe lesz. Ez a sportág alázatra is tanít, például veszíteni. A bírák nem biztos, hogy úgy néznek, gondolnak rám, mint én magamra. Ők nem láthatják, ki min ment keresztül, amíg aznap odakerült a színpadra. Nehéz elfogadni, hogy az értékelésben ezt nem mindig kapja vissza a versenyző, hiszen mindannyian nyerni megyünk, de csak az egyikünk lehet a győztes. Én nyerni megyek, de ezzel vélhetően a versenyzőtársak többsége is így van. Megtanultam kezelni azt, hogy mi történik akkor, amikor mégsem nyerek. Ez egy nagyon fontos dolog az életünkben, amit el kell fogadnunk és a helyére kell tennünk, hiszen a motivációban nagyon fontos a szerepe.”


Kovács Krisztina életében az edzőtermi munka központi helyet foglal el, de azért másban is megtalálja magát.

„Fanatikus vagyok, de ettől még nem töltök egy nap huszonnégy órát a teremben. A saját edzésadagommal két óra alatt megvagyok, naponta egy kardió és egy súlyzós edzésem van. Ez a napi rutin kimondottan hiányozna, ha nem lenne. Versenyidőszakban viszont dupla ennyit dolgozom. A szabadidőmben szívesen olvasok vagy nyelvet tanulok. Van egy másik szenvedélyem: a rúdtánc fitnesz, amit ugyan csak hobbiként űzök, de mivel elég őrült vagyok, így a szobám ékes eleme egy rúd, hogy bármikor tudjak gyakorolni. Sok embert sikerült már lefogyasztanom, átalakítanom a testét vagy akár az egész életmódját, amire legalább olyan büszke lehetek, mint a saját eredményeimre.”

Névjegy
Kovács Krisztina IFBB Bikini Modell

BioTechUSA szponzorált versenyző
Fitbalance Berkes Team
Személyi edző, aerobic oktató és táplálkozási tanácsadó

Social media kontaktok:
www.facebook.com/kovacskrisztinafitness
/www.instagram.com/kovacs.krisztina

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik