„Az NN Ultrabalaton közel mozog a határaihoz, de...”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.29. 11:16
null
A Night Run különleges élményt ad az éjszakai fővárossal (Fotó: balatonman.hu)
Zelcsényi Miklós és csapata az ország legnépszerűbb szabadidősportos rendezvényeiből többek mellett olyan klasszikus versenyeket tud felmutatni, mint az NN Ultrabalaton, illetve a budapesti Night Run. A szezon lassan véget ér – esetükben már zárult is –, ám a sportszervező ilyenkor sem dőlhet hátra kényelmesen: máris a következő év teendőin gondolkodik. Sőt, adott esetben tett már lépéseket a megvalósítás felé, amelybe a 2016-os esztendő tapasztalatait is beépítette. Zelcsényi Miklóst az idei tanulságokról, azok ismeretében a következő szezon terveiről kérdeztük.


„Sikeres idényt tudhatunk magunk mögött. Ezt nemcsak abból mérhetjük le, hogy nőttek a részvételi számaink, hanem abból is, hogy sikeresebb rendezvényeink voltak, mint tavaly. Számunkra az igazi fokmérő a résztvevők elégedettsége. Bár az, hogy ők mindennel elégedettek, mindent tökéletesnek találtak még nem jelenti automatikusan azt, hogy a szervezők részéről hiánytalanul megvan ugyanez az érzet. Ha a résztvevők örülnek, az nagyszerű, velük együtt tudunk mi is örülni, de belülről máshogy tekintünk egy rendezvényre. A kiértékelésnél pedig pontosan látjuk, hogy min lehet, és kell is »reszelnünk« ahhoz, hogy még közelebb kerüljünk a tökéletes rendezéshez. Mindezt annak tudatában, hogy azt sohasem valósíthatjuk meg. Mint ahogy azt az irodán belül szoktuk emlegetni: »nincs tökéletes rendezvény, csak felületes szemlélő«. Aki ebben a szakmában dolgozik, szervezett már hasonlót, az pontosan tudja, hogy miről beszélek.”

Zelcsényi Miklós nem rest futócipőt húzva meggyőződni saját szervezői munkájukról, adott esetben teljesen váratlanul áll rajthoz.

„Idén a budapesti Family Run eseményen futóként is részt vettem, míg az egyik kolléganőm a triatlonversenyeinken tette meg ugyanezt. Persze, nem azzal a szándékkal, hogy versenyzőként tegyük próbára magunkat, hanem azért, hogy résztvevőként szerezzünk tapasztalatokat a rendezésről. Tíz perccel a rajt előtt vettem magamra a rajtszámomat, így a rendezői gárdából senki nem készülhetett fel, hogy a versenyigazgató is fut, figyeljetek oda. Ennek pont az a lényege, hogy nem vezetőként akarom látni ilyenkor a versenyt, hanem olyan futóként, aki egy a több száz vagy éppen több ezer induló közül. Teljesen más ugyanis kívülről látni, elmondások után tájékozódni, mint ugyanazt belülről átélni. Utóbbi esetében úgymond első kézből sokkal mélyebb tapasztalatokat szerezhetünk. Ezeknek az élményeknek aztán kiemelt hasznát vesszük a kiértékelés során. Hol éreztük jól magunkat, és hol rosszul, ott miben kell változtatnunk.”

Szezonkezdet Balatonfüreden (Fotó: balatonman.hu)
Szezonkezdet Balatonfüreden (Fotó: balatonman.hu)


A Balatonman Triatlon Kft. tíz beszállítóval és több mint ötven önkormányzattal áll élő kapcsolatban. A jó viszony közös érdek és a további együttműködés alapja.

„A beszállítókkal igyekszünk hosszútávú kapcsolatokat kialakítani. Így ismerhetjük meg egymást jobban, és lehetünk tisztában azzal, mire számíthatunk a másiktól. Idővel aztán összecsiszolódunk, félszavakkal kommunikálunk. Kulcsfontosságú még az önkormányzatokkal való korrekt viszony. Egy ilyen rendezvénynek megvannak a maga szabályai. Első lépésként megkérem az engedélyt, amit megkapok, utána viszont közös kiértékelésre kerül sor. Ott bizony köntörfalazás nélkül elmondják azt is, hogy mi volt benne a rossz. Apróbb súrlódások lényegében mindig akadnak, de nagyon fontos, hogy ezek megoldható dolgok. A jogos kritikai észrevételeket mindig elfogadjuk, azokat orvosoljuk, illetve a következő versenyen már igyekszünk elé menni. Mivel egy év múlva a következő engedély megkérésével is náluk kell kopogtatnunk, nem is lehet kérdéses, hogy ez csak így működhet. Persze, mindig lesz nem várt tényező, amivel képtelenség előre számolni. Legfeljebb csak felkészülni tudunk arra, hogyha nem várt esemény történik, akkor minél gyorsabban tudjunk reagálni és megoldást találni. Szabadtéri rendezvényeink vannak, az időjárás ilyenkor máris egy fontos szempont. Jövőre öt versenyünk időpontja már most fix, de a jövő hét végére sem lehet százszázalékosan biztos időjárást mondani, nemhogy hónapokkal előre. A rendezésnek körülbelül kilencvenöt százaléka, ami biztosra tervezhető, a fennmaradó öt azonban mindig csak a helyszínen, az adott napon alakul ki.”

Családoknak is: Family Run a Városligetben (Fotó: balatonman.hu)
Családoknak is: Family Run a Városligetben (Fotó: balatonman.hu)


A hatfős, állandó szervezői stáb munkáját a rendezvényeken több tucat rendező segíti, de például a legnépszerűbb balatoni sporteseményen, az NN Ultrabalatonon 350 fős stáb dolgozott annak érdekében, hogy minden zökkenőmentes legyen. A versenyzők és rendezők mellett elengedhetetlen a szponzorok szerepvállalása.

„A kör így lesz, csak így lehet teljes. Egy ilyen sportesemény már régen nem arról szól, hogy felállítok egy rajtkaput, aminek a hátsó fele egyben a cél is. Igyekszünk ennél jóval komplexebb körítést adni a rendezvényeinknek, amik már egyébként is picit elmozdultak a show felé. Szabadidősportos tematikájú expókat szerveztünk kiállítókkal, voltak látványelemeink. Például színpad, ledfal, szpíkerek, kiegészítő szolgáltatások. Mindent annak érdekében, hogy a résztvevőknek a futás, a mozgás élményén túl egyéb szolgáltatásokat is nyújtsunk, amire hobbijuk során igényük lehet. Így lesz még elégedettebb, és várhatjuk el, hogy jövőre is visszatér, közben pedig a jó hírünket kelti.”

Zelcsényi Miklósék versenyein idén először a BioTechUSA biztosította a frissítést. A főszervezőhöz beérkező visszajelzések szerint mindenki megelégedésére.

„A versenyzőktől egyértelműen jó és pozitív visszajelzéseket kaptam a frissítésről. A triatlonosoknak és a budapesti rendezvényünkön ráadásul teljes frissítést tudtunk biztosítani, tehát gélek, szeletek és magnézium-készítmények is a résztvevők rendelkezésükre álltak. Minden olyan kiegészítő, amelyekre például egy maratoni táv teljesítése során feltétlenül szükség van.”


A BioTechUSA Endurance termékcsaládja nagy népszerűségnek örvendett (Fotó: balatonman.hu)
A BioTechUSA Endurance termékcsaládja nagy népszerűségnek örvendett (Fotó: balatonman.hu)


Bár megtehetnék, hogy rohamléptekkel fejlődjenek, hiszen igény lenne rá, Zelcsényi Miklósék óvatos duhajként megfontolt lépésekkel haladnak előre.

„Célunk, hogy jó versenyt szervezzünk és ne kaotikust, mert az senkinek nem jó. Abból csak rosszul lehet kijönni. Egy rendezvényt két dolog ölhet meg, ha túl lassan vagy ha túl gyorsan növekszik. Az NN Ultrabalaton és a Night Run Budapest esetében már a rajt előtt le kellett zárjuk a nevezést. Olyan sokan szerettek volna azokon részt venni, hogy nem lehetett felelősséggel bevállalni a rendezést, biztonságosan kezelni az indulókat. Az NN Ultrabalatonon végül 870 csapatot engedtünk indulni, pedig több mint ezer igénylés futott be hozzánk. Ott már egyébként is közel mozgunk a határainkhoz, jövőre csak kilencszázra merünk bővíteni. Ennek érdekében megnöveljük a váltópontok számát, így csökkentve az egy váltópontra jutó terhelést. A budapesti versenyen minden további nélkül rajthoz állíthatnánk négyezer embert a most egyéniben induló kétezer ötszáz helyett, de mi előbb leteszteljük, hogy háromezerrel mi a helyzet. Ha jövőre nagyságrendekkel növelném a létszámot, teszem azt, megdupláznám, azzal egyszersmind megkockáztatnám, hogy két év múlva a fele legyen az indulók száma. Na, ez az, amire nincs szükségünk.”

Rajt előtt a triatlonosok (Fotó: balatonman.hu)
Rajt előtt a triatlonosok (Fotó: balatonman.hu)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik