Vízilabda: Bolonyai kimaradt a 13-as Eb-keretből

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.28. 14:40
Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 13 fős keretét a január 10-én kezdődő belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra.


„Nagyszerűen dolgoztak a lányok, egy-két helyen nüánszok döntöttek arról, kik kerülnek a csapatba” – idézte a szakvezetőt a szövetség honlapja. „A remekül sikerült kínai edzőtábor adta meg ennek a döntésnek a legfőbb hátterét, persze az azóta megtartott edzéseken látottak is számítottak.”
„Nagyszerűen dolgoztak a lányok, egy-két helyen nüánszok döntöttek arról, kik kerülnek a csapatba” – idézte a szakvezetőt a szövetség honlapja. „A remekül sikerült kínai edzőtábor adta meg ennek a döntésnek a legfőbb hátterét, persze az azóta megtartott edzéseken látottak is számítottak.”

Bíró Attila kifejtette, leginkább kapusposzton vacillált sokat, hiszen mind a három keretben lévő játékosa meggyőző teljesítményt nyújtott – közülük végül Bolonyai Flóra maradt ki.

Az Eb-győztes kvótát szerez a riói olimpiára. A női pótselejtezőt – ahonnan további négy csapat juthat ki az ötkarikás játékokra – márciusban Hollandiában rendezik meg. Annak a tornának a sorsolását január 23-án, Belgrádban az Eb alatt tartják meg, Európából öt nemzet szerepelhet a goudai rendezvényen.

A MAGYAR NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (mind UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Illés Anna, Takács Orsolya (mind BVSC), Bujka Barbara (Szentes), Czigány Dóra (Eger)


A MAGYAR NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 10., 15.15: Hollandia–Magyarország
Január 12., 15.15: Görögország–Magyarország
Január 14., 12.30: Magyarország–Törökország
Január 16., 11.00: Portugália–Magyarország
Január 18., 15.15: Magyarország–Oroszország

A TORNA CSOPORTJAI
A csoport: Hollandia, MAGYARORSZÁG, Oroszország, Görögország, Portugália, Törökország
B csoport: Spanyolország, Szerbia, Olaszország, Németország, Franciaország, Horvátország

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája: a budapesti final sixre a jegyek még kaphatók a jegyed.hu oldalon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik