Vízi Eb: „Most azért egy kicsit megszívattak minket”

Vágólapra másolva!
2016.01.11. 22:38
null
A magyar válogatott tagjai nem feltétlenül értették a hajrában született bírói ítéleteket… (Fotó: MTI)
Gór-Nagy Miklós szerint a végén kicsit kibabráltak velünk a játékvezetők, de ennek ellenére a rossz emberelőny-kihasználásunk is közrejátszott abban, hogy nem nyertünk Görögország ellen a belgrádi Európa-bajnokság számunkra nyitó mérkőzésén.

„Jó volt a játékvezetés egy ideig, nem tudom, hogy mennyi lehetett a kiállítási arány. A végén azonban kaptunk két hátrányt, és fújtak kontrát is ellenünk. Ez most nem tudom hová tenni. A Volvo-kupa után kipihentük magunkat, frissek voltunk, végig bírtuk fejben és fizikailag is. Két olyan meccs következik, amelyen a gólkülönbség fog számítani, jobbnak kell lennie, mint a görögöknek. Ugyanezzel az elánnal kell nekiállnunk azoknak a találkozóknak is” – mondta Vámos Márton.

És valóban, a játékvezetéssel tulajdonképpen semmi probléma sem volt, egészen az utolsó negyedig. Ez a véleménye Gór-Nagy Miklósnak is.

„Mint válogatott vízilabdázó, aki ott volt a vízben, a végét pedig kívülről láttam, nem értem. A bíró hanyagul bedobta Dani mögé a labdát, neki kellett a labdáért elúsznia úgy, hogy volt hátra három másodperc, közben meg ellenünk fújtak. Ez furcsa ítélet, most azért kicsit megszívattak minket. De fel is tüzeltek minket, úgyhogy ezt a lélektani állapotot visszük tovább. De nem csak ez az egy ítélet volt, Kis Gábort konkrétan megverték, mégis ellene fújtak. Ez volt igazán az érdekes ítélet. Ettől függetlenül nincs okunk a játékvezetéssel foglalkoznunk” – mondta Gór-Nagy.

A magyar bekk korrektül elismerte, hogy mi is hibáztunk a mérkőzésen, a rossz előnykihasználásunk miatt nem nyertünk. A 12 emberelőnyből mindössze négyet használtunk ki. Ráadásul az első félidőben meg is roppanthattuk volna ellenfelünket.

„Amivel foglalkozni kell az a rajtunk múló okok. Az emberelőny-kihasználás az elején kicsit döcögős volt, de ezt akciógólokkal tudtuk kompenzálni. Hogy mi lett volna, ha az elején jobban lőjjük a fórokat, azt nem tudom, de ez a döntetlen azt jelenti, hogy rettenetesen fontos lesz az eredmény a következő két mérkőzésen.”

„Ha a száraz tényeket és az előítéleteket nézzük, amelyek a magyar és a görög vízilabdázás kapcsán közszájon forognak, akkor többel nyerhetünk mi. Valóban virtuózabb a magyar vízilabda, de azt sem szabad tőlük elvenni, hogy az sem kevésbé szép, ha egy fórt türelmesen végigjátszanak” – dicsérte Gór-Nagy a görögöket.

„Lesz mit gyakorolnunk a holnapi szabadnapon. Szerintem a fór lesz az egyik. Összességében mi uraltuk a meccset, még ha az eredmény nem is mindig mutatta. Végig úgy tűnt, hogy mi nyerünk egy-két góllal. Dühít, hogy nem sikerült ezt az előnyt megtartanunk. Azt kell gyakorolnunk, hogy magabiztosak legyünk a fóroknál, mert nem az előnyvariációkkal vagy a taktikával volt gond. Egyszerűen nem voltak azok a tekintetek, amikor a labda a kézben volt, »hogy itt hagytok, belövöm«” – fogalmazottKis Gábor.

Centerünk az egész mérkőzésen közelharcot vívott a bekkekkel, akik néha brutálisan bántak vele, de ez nem zavarta.

„Ebből a mérkőzésből nagyon sokat fogunk építkezni. Jó meccset játszottunk, amelyet szerencsével hoztak ikszre a görögök. Holnap felkelünk, ez kis pluszt tud adni azoknak, akiknek esetleg ez az első világversenye.”

„Nagyon rajta leszünk, hogy gólerős játékunk legyen a két hátralévő csoportmeccsen. Fontos ez. Néztük a szerbeket, borzasztóan erős csapatuk van. Nagyobb esélyünk van a négy közé jutni, ha elkerüljük őket.”

Decker Ádám: Én sem értem, miért alakult ez így

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD
D-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 8–8 (3–2, 2–3, 2–1, 1–2)

Belgrád, 400
néző. Vezette: Koganov (azeri), Stampalija (horvát)
MAGYARORSZÁG:
NAGY V. – VARGA DÉNES 3, Bátori, Varga Dániel 1, HÁRAI 3, Vámos, Decker Á. Csere: Hosnyánszky 1, KIS G., Gór-Nagy, Manhercz K., Erdélyi
GÖRÖGORSZÁG:
Galanopulosz – FUDULISZ 2, H. Afrudakisz, VLAHOPULOSZ 1, Kolomvosz, MILONAKISZ 2, Pontikeasz. Csere: Delakasz, Gunasz, Murikisz, Derviszisz 1, GENIDUNIASZ 2
Gól – emberelőnyből:
12/4, ill. 11/6
Gól – kettős emberelőnyből
: 1/1, ill. 2/0
Kipontozódott:
Derviszisz (20. p.), Pontikeasz (25. p.), Delakasz (27. p.), Erdélyi (30. p.)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Oroszország–Törökország 17–8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik