Vízi Eb: „Megnyugtatok mindenkit, nem a 3. helyre játszottunk”

SOMLÓVÁRI DÁVIDSOMLÓVÁRI DÁVID
Vágólapra másolva!
2016.01.13. 22:33
Erdélyi Balázs szerint a partról néztük a nadrágjainkat az első negyedben az Oroszország elleni vízilabda Eb-csoportmeccsen. Varga Dániel megnyugtatott mindenkit, hogy nem a harmadik hely megszerzésére játszottak. Sőt! Komolyabb célja van a csapatnak, mint csak simán megnyerni a csoportot.

„Bedobtuk a nadrágot, aztán kiültünk a partra nézni, hogy mi történik. A második negyedben beugrottunk mi is, ennek nagyon örülök. Ez a hat gól még jó lehet a végelszámolásnál. Danival pont azt beszéltük, hogy a kettő-három gólos győzelem nem biztos, hogy elég lesz. A végére összeszedtük magunkat, tudtunk harcolni egy ilyen rossz és nehéz meccsen” – mondta a magyar csapat hetedik gólját szerző Erdélyi Balázs.Erdélyi Balázs.

„Most így jött ki, hogy Bence, Dumi és Marci is jó napot fogott ki, ettől erős a csapatunk, hogy mindig találunk valakit, aki sok és szép gólt lő” – tette hozzá Erdélyi, aki szerint lassan játszottak az első negyedben. Ez volt az oka a 4–1-es hátránynak.

BÁTORI HÚZTA KI A CSAPATOT A GÖDÖRBŐL
„Nem úgy feküdtem le, hogy az én öt gólom húzza ki a csapatot a gödörből – mondta Bátori Bence. – Mindenki átgondolta az oroszok elleni taktikát, hogy amennyire lehet, verjük meg őket. Az elején lassúak voltunk, de utána felpörögtünk. Nagy Viktor az egész meccsen fantasztikusan védett. Ezzel a hatgólos sikerrel életben tartottuk reményünket, hogy csoportelsőként jussunk tovább. Ez azért nagyon fontos lenne. Az 1–4 után a 12–6-ot mindenki elfogadta volna. Jó meccs volt abból a szempontból, hogy egyetlen találkozón látszódott, hogy hova tudunk fejlődni.”

Varga Dániel még nem tudja, mire lesz elég ez a hatgólos győzelem.

„Még most sem tudom, hogy örüljek-e a hatgólos győzelemnek, mert attól függ, hogy péntek este milyen lesz az összgólkülönbség. Simán lehet, hogy egy góllal leszünk jobbak a görögöknél, de ha eggyel leszünk rosszabbak, akkor nagyon bosszús leszek a mostani egy-négyes első negyed miatt” – mondta Varga Dániel.

Felvetettük, hogy az első negyedben az átlövések egyáltalán nem sikerültek. A magyar válogatott csapatkapitánya nem értett velünk egyet…

„Nem, nem. Az átlövések, a ziccerek, a blokkok és a visszaúszás sem sikerült. Négy-egyre kikapni az oroszoktól? Egy jó dolgot nem tudok mondani. Az volt az első jó dolog, hogy kiblokkoltuk a végén a fórjukat. Bármikor benne van, hogy Marci vagy Bence, vagy bárki a fiatalok közül lövi a gólokat. Hiszen ezért vannak itt, mert bennük van ez a potencia.”

„Megnyugtathatok mindenkit, habár lehet, hogy ezzel nem nyugtatok meg senkit, egyáltalán nem gondoltunk a harmadik helyre a csoportban, mi meg akarjuk nyerni a csoportot. Sőt, a későbbiekre még nagyobb céljaink vannak” – tette hozzá csapatkapitányunk, ha valaki azt gondolta volna, hogy direkt ki akart kapni a magyar csapat a gyengébb oroszoktól.

Mint ismert, ha harmadik helyen végeznénk a csoportban, akkor a szerbekkel ellentétes ágra kerülnénk a negyeddöntőben. Az interneten néhányan már összeesküvés-elméletet gyártottak, amire a csapat csattanós választ adott.

„A csapat erejét mutatja, hogy nem csak a rutinban bízhatunk”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik