Vízilabda: ünneplik a hat magyart a 18 olimpiai aranyért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.23. 15:07
A 2000-es, a 2004-es és a 2008-as olimpián is aranyérmet szerző Kásás Tamás, Benedek Tibor, Biros Péter, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán „Team Hungary” néven jelölést kapott a Hírességek Csarnokába (ISHOF) – tudtuk meg a magyar szövetség honlapjáról.

A Fort Lauderdale-ben székelő szervezet illetékesei november végén döntenek a jelöltekről, az avatás pedig 2016 júliusában lesz Santa Clarában (a tervek szerint ide költözik majd a központ) – adta hírül a waterpolo.hu. adta hírül a waterpolo.hu.

Az International Swimming Hall of Fame (ISHOF) jelölőbizottságában és a döntőbizottságban is tag Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, a fenti háromszoros olimpiai bajnokok akkori szövetségi kapitánya. Ő elmondta, mindent megtesz majd azért, hogy 2016-ban a hat nagyszerű magyar klasszist avassák be a Hírességek Csarnokába.

„Háromszor nyertünk olimpiai bajnoki címet, ez keveseknek adatik meg – mondta Kiss Gergely. – Ez egy egyéni elismerés nekünk, hatunknak, viszont egyértelműen mindhárom akkori csapatnak az érdeme. Ha a csapat nem játszik jól, és nem alkotják olyan fantasztikus, nagy játékosok, mi sem nyertünk volna háromszor aranyérmet. Mindenesetre nagyon jólesik a jelölés.”

„Nagyon kedves ötlet, a Team Hungary fantázianév tetszik – fogalmazott Szécsi Zoltán. – Mondhatom, hogy elég jó társaságba keveredtem. Örülök a jelölésnek, és köszönöm a csapatnak, hogy ez megadatott nekünk.”

A magyar vízilabdázók közül Faragó Tamás, Gyarmati Dezső, Halassy Olivér, Homonnay Márton, Kárpáti György, Komjádi Béla, Lemhényi Dezső, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Németh János, Szivós István, id. Szivós István és Zólyomi Endre már tagja a Hírességek Csarnokának.

A VÍZILABDA IDEI JELÖLTJEI
Ozren Bonacic (Jugoszlávia/Horvátország)
Alessandro Campagna (Olaszország)
Jody Campbell (Egyesült Államok)
Bridgette Gusterson (Ausztrália)
Debbie Handley (Ausztrália)
Giuseppe és Francesco Porzio (Olaszország)
Team Hungary 2000–2008 – Kásás Tamás, Benedek Tibor, Biros Péter, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán
Team Italy 1990–1996 – Francesco Attolico, Alessandro Bovo, Alessandro Campagna, Paolo Caldarella, Massimiliano Ferretti, Giuseppe Porzio, Marco D'Altrui, Mario Fiorillo, Ferdinando Gandolfi, Amedeo Pomilio, Francesco Porzio, Carlo Silipo, Gianni Averaimo. Szövetségi kapitány: Ratko Rudics

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik