Vízilabda: törzsőrmester lett a magyar válogatott kapusa – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.17. 19:51
null
Fotó: waterpolo.hu
Decker Attila nemrégiben három hónapos katonai kiképzést kapott, és most már hivatalosan is szerződéses katona lett!

 

„A Honvédban adódott egy lehetőség, hogy kiváló sportolók csatlakozhassanak a honvédség kötelékéhez – árulta el Decker a waterpolo.hu-nak. – Tetszett, amit afféle életpálya modellként felvázoltak, így belevágtam. A szentendrei altiszti akadémián három hónapos kiképzésen vettem részt, s végül szerződéses katona lettem. A rendfokozatom pedig törzsőrmester.”

„Abszolút szűzként csöppentem ebbe a világba, ami a végén annyira megtetszett, hogy már nem is tervezek mással, ha egyszer abbahagyom a vízilabdát – ami azért reményeim szerint még nagyon odébb van –, biztos, hogy ezen a területen képtelem el az életemet. A kiképzés nagyon jót tett a személyiségemnek, önbizalmat adott, egyben növelte bennem a bajtársiasság szellemét, ami a vízilabdában sem elhanyagolható szempont. Azt nem állítom, hogy mindig mosolyogtam, hiszen mínusz tizenötben igencsak masszív megpróbáltatások vártam rám, előfordult, hogy a tűrőképességem végét járta, ám mint oly sok minden, ez is fejben dőlt el. És megcsináltam!”

Mindazonáltal Decker Attilának esze ágában sincs elhagyni a magyar válogatottat, mert a budapesti vb-n és a tokiói olimpián is játszani szeretne.

Fotó: waterpolo.hu
Fotó: waterpolo.hu

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik