Vízilabda: Szivós újra kerettag, ismét kupa a Margitszigeten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.30. 16:28
A Vodafone Magyarország további egy évvel meghosszabbította a Magyar Vízilabda-szövetség támogatásáról szóló szerződést – jelentette be Beck György, a cég elnöke, valamint Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke. A keddi sajtótájékoztatón Beck György hangsúlyozta, eredményes időszakon vannak túl, így nem volt kérdés a megállapodás meghosszabbítása.

Ennek az együttműködésnek köszönhetően a jövő héten ötödik alkalommal rendezik meg a Vodafone-kupát, amelyen a világbajnoki címvédő magyar férfiválogatott – a kazanyi vb előtti utolsó jelentős felkészülési állomásként – az olaszokkal, a spanyolokkal és az ausztrálokkal találkozik.

Benedek Tibor szövetségi kapitány elmondta, a világligakudarc (hatodik hely) után több változtatást kell majd meglépnie, erre pedig remek alkalmat nyújt a Vodafone-kupa. Ennek kapcsán bejelentette, hogy kikerül az együttesből Salamon Ferenc, s visszakerül Szivós Márton. A szakember hozzátette: „nem személyi, hanem taktikai okai vannak a változtatásnak, ugyanis Varga Dániel így visszakerül a rosszkéz-oldalra".

A felkészüléssel kapcsolatban Kemény Dénes elmondta, ugyan a világliga bergamói szuperdöntőjében a végső győzelemmel lehetőség lett volna az ötkarikás kvóta megszerzésére, ennek ellenére a világbajnokság – ahonnan szintén ki lehet jutni Rio de Janeiróba – teljesen más súlyú, és továbbra is maximálisan megbízik Benedek Tiborban, illetve a játékosokban.

A kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert elmondta, nagyon várják már csapattársaival együtt, hogy hazai közönség előtt bizonyíthassanak:

„A többi játékos nevében is mondhatom, hogy ez a világliga-hatodik hely mély nyomokat hagyott bennünk. Jó, hogy itthon leszünk, és saját közönségünk előtt javíthatunk" – nyilatkozott a balkezes pólós.

A Vodafone-kupa utolsó napján több különböző mérkőzést rendeznek, a női válogatott is vízbe száll, valamint az országos strandvízilabda-bajnokság fináléjára is ekkor kerül sor.

A margitszigeti tornára elérhető 3500 belépőből 2500 már elkelt.

A VODAFONE-KUPA PROGRAMJA
JÚLIUS 9., CSÜTÖRTÖK

Spanyolország–Olaszország 17.30
MAGYARORSZÁG–Ausztrália 19.30
JÚLIUS 10., PÉNTEK
Ausztrália–Olaszország 17.30
MAGYARORSZÁG–Spanyolország 19.30
JÚLIUS 11., SZOMBAT
Ausztrália–Spanyolország 17.30
MAGYARORSZÁG–Olaszország 19.30
BETÉTPROGRAM, SZOMBAT
Strandvízilabda-döntő 12.00
Magyarország–Ausztrália, női válogatott mérkőzés 13.00
Régiók csatája, gyermekmérkőzés 14.30
Férfi utánpótlás válogatott mérkőzés 16.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik