Vízilabda: Sipos Editről nevezhetik el a szentesi uszodát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.17. 10:14
Péntek estére, alig másfél nap alatt több mint 550-en osztották meg a Facebookon azt a képet és hozzá tartozó szöveget, amely arra szólít, hogy a hétfő éjjel 38 éves korában elhunyt világ- és Európa-bajnok, BEK-győztes Sipos Edit nevét viselje az épülő szentesi uszoda.

Ez gyors és nagy elterjedésnek minősül – főleg, ha az 550 megosztást felszorozzuk az átlag ismerősszámmal, 300-zal –, ami jól mutatja: ahogyan a Sipos Edit gyógykezelésére indított adománygyűjtés, úgy a halála utáni nemes kezdeményezés kapcsán is megmozdult a vízilabdázók közössége.

Az ötlet ráadásul egybecseng lapunk felvetésével, hiszen a Nemzeti Sport szerkesztősége szerint is méltó emléket állítana az egyik, ha nem a legnagyobb szentesi pólósnak, ha az ő nevét venné fel az új uszoda, sőt, nemcsak a sportnapilap, hanem a Szentesi Vízilabda Klub is gondolt arra, hogy ily módon emlékezhetne Sipos Editre.

„Egyelőre ez a gyász ideje, de bennünk is felvetődött a gondolat – mondta Magyar József, a Szentesi VK elnöke. – Az uszodának előbb fel kell épülnie: a tervek szerint jövő májusra készülhet el, így addig van idő a névadásról dönteni, ám valóban adja magát az ötlet, hogy Sipos Editről nevezzük el."

Úgy tűnik tehát, közös a szándék, így akár közfelkiáltással is elnevezhetnék az új szentesi uszodát – ennél méltóbban nem is lehetne emlékezni Sipos Editre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik