Vízilabda: Remélem, néhányan eljutnak a válogatottságig - Horkai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.12. 11:27
null
Az ifjúsági válogatott a 21. századi magyar vízilabda-utánpótlás negyedik aranyérmét szerezte meg világversenyen <br />(Fotó: Grnák László)
Hétfőn hazaérkeztek diadalukat követően a világbajnoki címet szerző U18-as magyar vízilabdázók – a 2008-as ifi Eb-siker óta először állhatott fel a dobogó tetejére magyar fiúválogatott. Horkai György szövetségi kapitány reméli, a siker ugródeszkául szolgál, játékosai közül pedig néhány eljut majd a felnőtt A-válogatottig.

– Egy hatodik, két negyedik és egy második hely után megvan az arany is a magyar utánpótlás élén!
– Nagyon örülök – kezdte a reptéren Horkai György, aki a csapatfotózáshoz is csak vonakodva állt oda, mondván, ez a fiúkról szól. – Pont arról beszéltünk az edzőkkel, hogy sohasem rendeztek még ilyen kiegyensúlyozott vébét, tíz-tizenegy szinte egyforma erejű csapat küzdött az elsőségért. Tovább emeli a siker értékét, hogy így is veretlenül nyertünk. Vogel Soma kiemelkedően játszott, Vogel Simon és Manhercz Krisztián is az átlagon felül teljesített, de egyébként fantasztikus csapat voltunk, igazi csapat.

– A döntőben, mínusz kettőnél nem aggódott?
– Valahogyan nem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy cseppet sem, de tudtam, hogy mindent megtesznek a fiúk, és a maximumot nyújtják. Annyira hajtottak, akartak, együtt voltak, fantasztikusan játszottak.

– Ráadásul csodagólt szereztek.
– Arra készültünk, persze nagy dolog, hogy olyan szituációban csináltuk meg először, amikor semmi sem akart sikerülni. Az a gól megtörte a spanyolokat.

ÚT A NAGYOKHOZ
Az elmúlt tíz évben a mostanival együtt három junior- vagy ifiaranyat (2007 junior vb, 2008 ifi Eb, 2014 ifi vb) szereztek a magyar fiúk, s megnéztük, hogy közülük hányan és mire jutottak a felnőtteknél. A Kásás-féle aranygenerációt leszámítva törvényszerű, hogy nem lehet egy az egyben egész korosztályokat átemelni – ahogyan az is, hogy nem csak korosztályos aranyérmesből lehet felnőttbajnok –, de igenis van út a csúcsig. Zárójelben az utánpótlás-diadalok évszáma.

Olimpiai bajnok (1): Varga Dénes (2007)
Világbajnok (4): Bátori Bence (2008), Decker Attila (2007), Hárai Balázs (2007), Varga Dénes
Válogatott szereplés (11): Angyal Dániel (2008), Bátori, Bisztritsányi Dávid (2007), Decker A., Fülöp Bence (2008), Hárai, Jansik Dávid (2008), Marnitz Gergő (2007), Salamon Ferenc (2007), Vörös Viktor (2007), Varga Dénes

Kicsit korai a kérdés, de mire lehetnek képesek a srácok majdan a felnőttek között?
– Ezt nem tudom, nagyon nehéz megmondani, remélem, páran eljutnak a válogatottságig.

A VILÁGBAJNOK MAGYAR FÉRFI U18-AS VÁLOGATOTT
Kapusok:
Vogel Soma (1997, Ferencváros)
Molnár Benedek (1996, UVSE)

Mezőnyjátékosok:
Nagy Ádám (1998, UVSE)
Pellei Frank (1996, Szentes)
Kiss Kristóf (1996, UVSE)
Hornyák Olivér (1996, Eger)
Szatmári Kristóf (1997, UVSE)
Lovas Péter (1996, UVSE)
Manhercz Krisztián (1997, Szeged)
Tóth Kristóf (1996, UVSE)
Vogel Simon (1996, FTC)
Vadovics Viktor (1998, UVSE)
Csacsovszky Erik (1997, Honvéd)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik