Vízilabda: ő volt 2016 legjobbja válogatott játékosaink szerint

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.01.10. 11:29
null
Vámos Márton az egyik legjobb magyar pólós volt a riói olimpián (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai szerint 2016 legjobb pólósa Vámos Márton volt. A vlv.hu szakmai honlap hagyományos év végi voksolásán a csapattársak a szavazatok több mint kétharmadával választották maguk közül az év legjobbjának Vámost, a Szolnok balkezesét.

 

Érdekesség, hogy a szövetség az MTI felkérésére tavaly novemberben – 2015 után másodszor is – Hárai Balázst, a nemzeti együttes centerét nevezte meg a múlt év legjobb magyar vízilabdázójának.

„A társak véleménye értékesebb, mint bármilyen más díj, ez jelenti a legtöbbet, úgyhogy nagyon örülök, boldog vagyok, mert ez nagyon nagy szó” – mondta Vámos Márton a vlv.hu-nak.

A válogatott tagjainál a Magyarországon játszó idegenlégiósok közül az ausztrál Aaron Younger érdemelte ki a legértékesebb pólós címet.

Az év csalódásának a riói olimpiai szereplés bizonyult, miután a gárda érem nélkül maradt, s végül ötödik lett a nyári játékokon, míg a válogatottak szerint az év mérkőzése az olimpiai csoportkörben megrendezett Szerbia–Magyarország találkozó volt.

Az év gólja címért három találat volt versenyben, végül egyetlen vokssal nyert Varga Dénesnek az a gólja, amellyel a csapat egyenlített Montenegró legjobbjai ellen az olimpiai negyeddöntős meccsen, megteremtve ezzel a – végül magyar vereséggel záruló – ötméterespárbaj lehetőségét.

A 2017-es kívánságlista élére két óhaj került: legyen sikeres – érmes, lehetőleg aranyérmes – magyar szereplés a nyári budapesti világbajnokságon, és kerülje el a sérülés a játékosokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik