Vízi: nem hosszabbít szerződést Szécsivel a bajnok Eger

2013.05.24. 09:44
null
Szécsi kezdőként védte végig a döntő utolsó, keddi mérkőzését (Fotó: Grnák László)
Szabadlistára teszi háromszoros olimpiai bajnok kapusát, Szécsi Zoltánt a magyar bajnok ZF-Eger vízilabdacsapata.

 

A hírt a 35 éves hálóőr jelentette be pénteken, az M1 Ma reggel című műsorában. Szécsi elmondta, a klubot irányító Bárány Attila csütörtökön közölte vele, hogy a továbbiakban nem számítanak rá.

A kapus hideg zuhanynak nevezte a hírt, ugyanakkor elismerte, hogy nem érte teljesen váratlanul. Hangsúlyozta, hat szép évet töltött Egerben, ahol két bajnoki címet szerzett és két Magyar Kupa-sikert aratott. Szécsi az interjúban megköszönte a szurkolóknak, a klub vezetőinek és a csapattársainak is az együtt töltött időszakot.

A válogatottban hosszú ideig első számú hálóőrnek számító játékos kijelentette, hogy mindenképpen szeretné folytatni a pályafutását. Érez magában annyit, hogy honi élcsapatban is gondolkodjon még. Legalábbis először itthon néz körbe további lehetőségek után.

Legfrissebb hírek

Fekete Gergő: Teljesíteni kell, vagy más lép a helyünkre

Vízilabda
2026.06.02. 15:06

Férfi vízilabda ob I: nyert a Szeged, egyenlített az 5. helyért folyó párharcban

Vízilabda
2026.05.22. 20:00

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.19. 20:32

Új elnököt választott az Egri Vízilabda Klub, Szécsi Zoltán távozik

Vízilabda
2026.05.15. 18:23

Gyász: elhunyt Haufe Tamás KEK-győztes vízilabdázó

Vízilabda
2026.05.12. 13:43

Varga Dénesék nyerték az amerikai vízilabda-bajnokságot

Vízilabda
2026.05.04. 11:35

Vízilabda: a De Akker megnyerte a Honvéd elleni döntőt a Konferenciakupában

Vízilabda
2026.05.03. 21:31

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
2026.04.30. 20:52
Ezek is érdekelhetik