Vízilabda: Nagyon erős a keret, de egyáltalán nem zárt – Märcz

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.10.10. 10:46
null
Hárai Balázs egyéves kihagyás után visszatért a válogatottba, a világbajnok center nagy erősítést jelenthet a csapatnak (Fotó: Szabó Miklós)
Märcz Tamás szövetségi kapitány tizenkilenc játékost hívott be az idény első tétmérkőzése előtt a férfiválogatottba, akikben benne lehet az olimpiai szereplés lehetősége. 

Két hét múlva a férfi vízlabda-válogatottnak is megkezdődik az új idény, Märcz Tamás együttese október 24-én Szolnokon fogadja a németeket az összevont világliga- és Európa-kupa selejtezőcsoport első fordulójában. A szövetségi kapitány – mint arról kedden beszámoltunk – kihirdette keretét a találkozóra, amelyben több visszatérő is szerepel.

A tizenkilenc fős névsorban megtalálható a tizenhárom világkupagyőztes játékos (valamint a felkészülési időszakot végigdolgozó, ám a keretszűkítés áldozatául eső Vadovics Viktor), az Európa-bajnokság után pihenőt kapott Nagy Viktor, Erdélyi Balázs és Vámos Márton, továbbá a válogatottba egyéves kihagyás után visszatérő Hárai Balázs és Varga Dénes.

„Az volt a célom, hogy a berlini világkupán győztes csapat adja a keret gerincét, és ehhez csatlakozzanak olyan játékosok, akik mindenképpen erősítést jelentenek a jövőben. Az október 23-i ünnepnap miatt egy nappal később játszunk a tervezettnél, ezért láttam értelmét a bővebb keret meghívásának. Ez nem kizárólag a németek elleni meccs miatt fontos, hanem hogy kicsit összeszokjanak a játékosok – mondta lapunknak Märcz Tamás szövetségi kapitány. – Jelen pillanatban ez nagyon erős keret, amely egyáltalán nem zárt, de ebben a tizenkilenc játékosban benne lehet az olimpiai szereplés lehetősége. Akiket most nem hívtam be, azoknak is lehet visszaút a válogatottba, de a következő világversenyeken szereplő csapat többségének ebből a keretből kell kikerülnie.”

A kapitány korábban azt mondta, szeretné, ha éles lenne a verseny az egyes posztokért, ez a folyamat pedig már el is kezdődött.

„Azt látom, hogy a fiataloknak önbizalmat adott a világkupa-győzelem, ami érthető, hiszen többeknek ez volt az első világversenyük a válogatottban – tekintett vissza a szeptemberi sikerre a szakvezető. – Hozzájuk csatlakoztak a sok csatát megélt rutinos játékosok, így biztosan nagyobb lesz a verseny, de ez kell is ahhoz, hogy minél erősebb csapatunk alakuljon ki a jövőben.”

Märcz Tamás 2017 januárjában éppen Szolnokon vezényelt először edzést szövetség kapitányként játékosainak. A visszatérés nem véletlen, de a nosztalgiánál jóval praktikusabb okai vannak a helyszínválasztásnak.

„Hétfőn találkozunk Szolnokon, ahol négy edzést terveztünk a mérkőzés előtt – vázolta fel a programot a szövetségi kapitány. – Ideális helyszín a szolnoki uszoda, mert nincsenek külső zavaró tényezők, nem egy átjáróház, ráadásul közel van egymáshoz a szállás és az edzés helyszíne, így minimális az időveszteség. Szeretném kihasználni az edzések közötti időt is, nemcsak az uszodai munkára fókuszálunk ebben a három napban. Az utóbbi időben nagyobb fókuszt kaptak a más jellegű tréningek is, ezt pedig szeretném folytatni a Tiszaligetben is. Nem lesz gyakori a hasonló összetartás az idény közben, így ki kell használnunk a lehetőséget. Reményeim szerint intenzív és hasznos napokat töltünk együtt.”

A németek az előző két világversenyen sok borsot törtek a magyar csapat orra alá – az Európa-bajnokság csoportkörében elért 4–4-es döntetlen után a világkupa csoportkörében 12–10-re győztek a mieink ellen –, így éppenséggel lenne miért visszavágni a két hét múlva esedékes szolnoki találkozón.

„Ez nem csak egy egyszerű mérkőzés lesz, bőven van tétje az önbecsülésünk szempontjából – tekintett előre Märcz Tamás. Tény és való, sokat fejlődtek a németek, de azt gondolom, a legutóbbi egymás elleni mérkőzéseink alakulása nagyban rajtunk is múlt. Bennem elég erős a motiváció, és ugyanezt várom a játékosoktól is. Nyerni szeretnénk a németek ellen, akár meggyőző különbséggel is.”

A magyar válogatott a németeken kívül az oroszokkal és a máltaiakkal szerepel egy négyesben az összevont selejtezősorozatban. A csoportból a legjobb két csapat bejut az Európa-kupa nyolcas döntőjébe, amelyet április 5. és 7. között rendeznek meg egy később megnevezendő helyszínen. A fináléból aztán a legjobb négy együttes kvalifikál a világliga szuperdöntőjébe, amelynek győztese kvótát szerez a tokiói olimpiára.

A magyar válogatottnak márpedig az a célja.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 19 FŐS KERETE A NÉMETORSZÁG ELLENI MÉRKŐZÉSRE
Kapusok:
Kardos Gergely (Szolnok), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (Szolnok), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC), Kovács Gergő (OSC), Mezei Tamás (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Vadovics Viktor (Miskolc), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)

VILÁGLIGA-SELEJTEZŐ, EGYBEN EURÓPA-KUPA-SELEJTEZŐ
A csoportbeosztás

A-csoport: Oroszország, MAGYARORSZÁG, Málta, Németország
B-csoport: Görögország, Hollandia, Spanyolország, Ukrajna
C-csoport: Olaszország, Franciaország, Montenegró
D-csoport: Románia, Szerbia, Horvátország
A magyar válogatott programja
Október 24.: Magyarország–Németország, Szolnok, 17
November 13.: Oroszország–Magyarország
December 11.: Magyarország–Málta
Január 29.: Németország–Magyarország
Február 19.: Magyarország–Oroszország
Március 12.: Málta–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik