Vízilabda: második lett a magyar csapat Oroszországban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.05. 12:39
null
A tornát az amerikai válogatott nyerte meg
Győzelemmel, s a második helyen zárta szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a hatcsapatos oroszországi nemzetközi tornán, ahol szombaton Merész András szövetségi kapitány együttese a vb-címvédő spanyolokat verte két góllal.

A margitszigeti Európa-bajnokság utolsó – világbajnoki erősségű – felmérő állomásán a magyar együttes az amerikaiaktól és az olaszoktól elszenvedett vereséget követően egyre jobb formába lendült, s a hollandok és az oroszok után a spanyolok felett is diadalmaskodni tudott.

A kirisi rendezvény honlapja szerint az ibériaiak kezdtek eredményesebben, s 2–0-ra, majd már 3–1-re is vezettek a reggeli találkozón, amikor a magyarok megrázták magukat, s öt perc alatt lőtt öt góllal 6–5-re fordítottak. A harmadik negyedben kétgólosra növelték az előnyt, a spanyolok pedig csak a befejező nyolc perc legvégén, 10–7-nél tudták csökkenteni a különbséget.

„Örömteli, hogy két vereség után a következő három meccsünket meg tudtuk nyerni. A mai mérkőzés különösen fontos volt, mivel a legutóbbi három összecsapásunkon kikaptunk a spanyoloktól, ezért a bő egy hét múlva rajtoló budapesti Európa-bajnokság előtt mentálisan is kellett a lányoknak ez a győzelem” – nyilatkozta az orosz honlapnak Merész András.

NŐI VÍZILABDA
KIRISI-KUPA, 5. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 10–8 (1–3, 5–2, 3–2, 1–1)
Kirisi. V:
Uz (török), Maretzki (amerikai)
MAGYARORSZÁG: Bolonyai – Csabai 2, Keszthelyi 1, Illés A., Tóth I. 1, Szücs G. 1, Kisteleki H. 2. Cs: Gangl (kapus), Takács O., Bujka, Antal 1, Czigány D., Kisteleki D. 2. Szövetségi kapitány: Merész András
SPANYOLORSZÁG: L. Ester – Espar, Pareja 1, Tarrago, C. Garcia 2, Miranda 1, Pena 1. Cs: Bach, Ortiz 1, Blas 1, Meseguer, L. López 1. Szövetségi kapitány: Miguel Ángel Oca
Gól – emberelőnyből: 10/6, ill. 10/2
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Illés A. (26. p.), Tarrago (28. p.), Csabai (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Merész András:
– A spanyolok ellen nyújtottuk a tornán a legjobb teljesítményt, fegyelmezettek voltunk, kifejezetten elégedett lehetek az egyéni teljesítményekkel és a csapat összteljesítményét nézve is. Jobban bírtuk, mint a spanyolok, vagyis a felkészülés során elvégzett munka nem volt hiábavaló. Az első negyedben egy kicsit kapkodtunk, utána viszont egyenlítettünk, megnyugodtunk és játszottuk a saját játékunkat. Jól ment a szoros emberfogás és a zónavédekezés is.
További eredmények:
Hollandia–Egyesült Államok 5–6 (1–2, 0–1, 1–1, 3–2)
Oroszország–Olaszország 15–12 (5–4, 3–2, 7–2, 0–4)

Korábbi eredmények:
kedd:
Egyesült Államok–Magyarország 13–10
szerda:
Olaszország–Magyarország 15–11
csütörtök:
Magyarország–Hollandia 16–12
péntek:
Magyarország–Oroszország 12–11

A torna végeredménye:
1. Egyesült Államok 13 pont, 2. Magyarország 9, 3. Oroszország 7, 4. Olaszország 6, 5. Spanyolország 5, 6. Hollandia 3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik