Vízilabda: kialakult az Európa-kupa mezőnye

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.26. 12:00
Nyilvánosságra hozta a vízilabda-válogatottak Európa-kupájának mezőnyét a kontinentális sportági szövetség (LEN) kedden.

A közlemény szerint a magyar férfi- és női csapat is részt vesz a sorozat első kiírásában. A tavaly nyári olimpia és az idei, budapesti világbajnokság dobogósai a férfiaknál kivétel nélkül ott lesznek a mezőnyben, és az ötkarikás játékokon, illetve a vb-n is címvédő Egyesült Államokon kívül ugyanez igaz a női sorozatra is.

A csoportkör sorsolására szombaton kerül sor Róma tengerparti körzetében, Ostiában.

A sorozatban 13 férfi és kilenc női válogatott szerepel, a küzdelmek nemenként három csoportban kezdődnek novemberben.

A férfiaknál a tervek szerint az első és a második helyezettek jutnak tovább, valamint a két legjobb harmadik. Februárban két négyes csoportban folytatódik a játék, majd tavasszal lesz a négyes döntő. Mindhárom fázis körmérkőzéses rendszerű.

A nőknél a szombati sorsolásig egy csapat csatlakozására még van esély, de ettől függetlenül a lebonyolítás hasonló rendszerben történik.

AZ EURÓPA-KUPA MEZŐNYE
FÉRFIAK
Franciaország, Görögország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, Magyarország, Montenegró, Olaszország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Szerbia, Törökország
NŐK
Franciaország, Görögország, Horvátország, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Törökország

A MENETREND
FÉRFIAK

Első csoportkör, november 17–19.
Második csoportkör, 2018. február 15–18.
Négyes döntő, 2018. április 6–8.
NŐK
Első csoportkör, november 24–26.
Második csoportkör, 2018. február 1–4.
Négyes döntő, 2018. március 23–25.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik