Vízilabda: Gerendás kis lépesekkel törne feljebb a Fradival

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.16. 13:38
null
Gerendást (balra) bemutatták a Fradinál (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu" target="_blank">fradi.hu</a>)
Amint azt a Nemzeti Sport Online előre jelezte, a Ferencváros férfi vízilabdacsapatánál ma sajtótájékoztató keretében bejelentették, hogy Gerendás György lett a szakosztály szakmai igazgatója.

Az új pozícióban pénteken mutatták be Gerendás Györgyöt a Széchenyi Bank-FTC vízilabda-szakosztályánál. A szakember legutóbb az élvonalbeli bajnokságban címvédő ZF-Eger csapatánál volt vezetőedző, de a hevesi klubtól nem sokkal szerződése lejárta előtt, január végén menesztették – indokul azt hozva fel, hogy nemzetközileg, „a Bajnokok Ligájában az elmúlt néhány szezonban” a várakozástól elmaradtak az eredmények.

„Nem akarok az egri múlttal foglalkozni, immár új feladatomra koncentrálok” – jelentette ki a fővárosi zöld-fehér klub pólós szakosztályának sajtótájékoztatóján a szakember, akitől elsősorban a hátország megerősítésében, az utánpótlás-nevelésében várnak előrelépést, de abban is bíznak, hogy közreműködésével egy-két év alatt nagyon jó csapat lesz az FTC-ből, amely jelenleg a kilencedik helyért harcol az ob I-es rájátszásban.

Az első évi elvárás a negyedik-hetedik hely – árulta el Nyíri Zoltán, az FTC elnöki tanácsadója, aki azt is hangoztatta, hogy Gerendás nem a jelenlegi vezetőedző, Varga Zsolt helyére érkezik, hanem ketten közösen irányítják az együttest.

Ambrus Tamás, a pólós szakosztály szakmai elnöke arról beszélt, hogy lehet látni a fejlődést, de ez most még intenzívebbé válhat az új szakmai igazgatóval, aki reményei szerint eredményesebbé teheti az új szezonnak megduplázott költségvetéssel nekivágó csapatot.

Gerendás György „székfoglalójában” elmondta, a saját elvárása az, hogy kis lépésekkel induljon el egyre feljebb a csapat, a távlati cél pedig az aranyérem. Az FTC 2000-ben volt legutóbb magyar bajnok.

A 60 éves Gerendás – aki pályafutását a ferencvárosiaknál kezdte, s csaknem két évtizeden át volt az FTC játékosa, a válogatottal pedig 1976-ban olimpiai bajnoki címet, míg 1980-ban ötkarikás bronzérmet szerzett – edzőként 1996-tól 1999-ig sorozatban négyszer lett bajnok a BVSC-vel, s az élen végzett az élvonalban az Egerrel is 2011-ben és 2013-ban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik