Vízilabda Ek: elkerültük a délszlávokat a nyolc között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.18. 22:55
null
Märcz Tamásék április elején az olaszokkal, a spanyolokkal és a görögökkel játszanak a csoportkörben (Fotó: Koncz György)
Az olimpiai címvédő szerb és a világbajnok horvát csapatot is elkerülte a magyar férfi vízilabda-válogatott az Európa-kupa áprilisi nyolcas döntőjének vasárnapi besorolásán.

Az európai szövetség (LEN) késő esti tájékoztatása szerint Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese Olaszországgal, Görögországgal és Spanyolországgal szerepel azonos csoportban.

A másik négyesben a szerbek és a horvátok mellé Franciaország és Montenegró került.

„Örülök a csoportnak, mert egyrészt esélyünk van jó eredményt elérni, másrészt játszhatunk a nagyon erős olaszokkal, ami kiváló erőfelmérő lesz" – nyilatkozta a magyar szövetség (MVLSZ) honlapján Märcz Tamás.

Az Európa-kupa első kiírásában a három selejtezőcsoport továbbjutói szerepelhetnek a nyolcas döntőben. A két csoport első helyezettjei a fináléban, a másodikok a bronzmérkőzésen csapnak össze.

A tornát április 5. és 8. között rendezik, a helyszínt később jelölik ki, de az MVLSZ információja szerint vélhetően Torinóban lesznek a mérkőzések. A sorozat győztese 20 ezer euróval gazdagodik, a második 15 ezer, a harmadik 5 ezer eurót kap.

A magyar válogatott a Kecskeméten rendezett selejtezőtornán Franciaországot, Spanyolországot, Romániát és Grúziát megelőzve az első helyről jutott tovább.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik