Vízilabda Eb: minden mérkőzésre van még jegy

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.26. 16:03
null
Benedek Tibor szép és látványos Európa-bajnokságra készül (Fotó: Veres Viktor)
Ötven nappal a rajt előtt minden mérkőzésre kapható még jegy a július 13-án kezdődő budapesti vízilabda Európa-bajnokságra. (A budapesti Eb jegyei a jegyed.hu oldalon rendelhetők meg.)

 

Beck György, a hazai sportági szövetségnek (MVLSZ), egyben az Eb szervezőbizottságának társelnöke emellett arról is beszélt a hétfői sajtótájékoztatón, hogy a magyaroknak, a szerbek és a horvátok elleni mérkőzése a legnépszerűbb, de egyébként is jól fogynak a belépők. Hozzátette, hogy jelenleg az uszodák rendbetétele zajlik, az előkészületek részeként pedig a LEN-nel, az európai szövetséggel folyamatosak az egyeztetések, képviselői rendszeres vendégei a fővárosnak.

Benedek Tibor, a férfi válogatott szövetségi kapitánya elmondta: hivatalosan hétfőn kezdődött a közös munka, és úgy vélte, hogy ötven nap megfelelő idő a felkészülésre. Hozzáfűzte: a következő két hét a fizikai munkáról fog szólni, majd a világligadöntőt követően még három hét marad a forma tökéletesítésére.

„Szép és látványos Eb-re készülünk” – fogalmazott a szakvezető. Merész András, a női nemzeti csapat szövetségi kapitánya hasonlóképpen bizakodó és szintén hangot adott annak a reményének, hogy a hazai Európa-bajnokságra megfelelő formában lesz együttese. Elmondta, hogy a teljes keretből már csak négyen hiányoznak, közülük ketten - Szücs Gabriella és Bujka Barbara - az elmúlt hét végén még külföldi klubcsapatukban vívtak bajnoki döntőt - amúgy sikerrel, hiszen előbbi spanyol, utóbbi görög bajnok lett.

A sajtótájékoztató keretében írta alá a megállapodást a Magyar Vízilabda-szövetség az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel, miáltal a cég a budapesti Eb legnagyobb nemzeti szponzora lett, és bemutatkozott a kontinenstorna többi szponzora és fontos beszállítója is.

Az eseményen felhangzott az Eb szignálja – amelynek szerzője a Kossuth-díjas zenész-előadóművész Kovács Ákos –, emellett bemutatták a majdan kiosztandó Európa-bajnoki érmeket is. Valamennyi medál egyéni tervezésű, a belső oldal porcelán betétet kapott, amelyen a Lánchíd látható háttérben a budai Várral és a Duna vizén lebegő vízilabdával.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik