Vízilabda Eb: Bíró szerint támadásban kell javulnia a női válogatottnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.22. 14:39
Bíró Attila szövetségi kapitány szerint elsősorban a támadójátékban kell javulnia a címvédő magyar női vízilabda-válogatottnak ahhoz, hogy hétfőn legyőzze az olasz csapatot a Barcelonában zajló Európa-bajnokság negyeddöntőjében.

A szakember vasárnap, a csapat szálláshelyén rendezett sajtóbeszélgetésen elmondta, 51:49 arányban az olaszok az esélyesebbek, de csak azért, mert náluk a tavalyi, margitszigeti világbajnokságon szerepelt együtteshez képest csak egy helyen van változás, így jóval összeszokottabbak.

Hozzátette, az általa eltervezett fejlődési ív egyelőre megvan, s amennyiben ez holnap folytatódik és a támadójáték jobb lesz, meglehet a győzelem.

Egy mediterrán jellegű vízilabdát játszó ellenféllel találkozunk, amely színészkedéssel, verekedéssel és alattomossággal próbálja majd kompenzálni egy-egy poszton a fizikai hátrányát. Kérdés, hogy a játékvezetők miképpen tolerálják ezt” – mondta a szakember, aki szerint néhány játékos még nincs teljesen hozzászokva ehhez a stílushoz. Ilyen például a center Rebecca Parkes, aki két hete a két csapat rotterdami összecsapásán rengeteg ütést, csípést, karmolást, harapást szenvedett el, ez pedig ki is hatott a játékára. „Azon a meccsen kicsit fel is kellett emelnem a hangom, de a lányok beleálltak, és fizikailag föléjük kerekedtünk, még ha végül döntetlen is lett az eredmény.”

Idén már három mérkőzést vívott egymással a két együttes: Voloszban az Európa-kupa selejtezőjében 11–9-re nyertek a magyarok, majd a sorozat hatos döntőjében, Pontevedrában 7–6-ra az ellenfél győzött, ezt követte július 6-án a rotterdami 9–9.

Bízom benne, hogy Keszthelyi Rita mellé felnő még három-négy ember, aki olyan támogatást tud nyújtani, amivel nyerhetünk. Az egyik ilyen lehet Gurisatti Gréta, akinek hatalmas az önbizalma, nagy tehetsége a magyar női vízilabdának, viszont én egyelőre többet várok tőle, de folyamatosan benne van a gól és a lehetősége annak, hogy vezéregyéniséggé váljon” – jegyezte meg Bíró Attila.

A magyar–olasz negyeddöntőt hétfőn 18.30 órától rendezik. A párharc győztese a holland–német mérkőzés továbbjutójával találkozik a négy között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik