Vízi, U18-as vb: ötméteresekkel világbajnok a Horkai-csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.10. 19:47
null
Aranyérmes örömpillanatok a medencében
Világbajnoki címet szerzett az U18-as magyar férfi vízilabda-válogatott, amely az isztambuli korosztályos torna döntőjében ötméteresekkel bizonyult jobbnak Spanyolországnál. A bronzmeccs szintén ötméteresekkel dőlt el, az oroszok ott a szerbeknél lőttek pontosabban.



Az első negyed egyetlen gólt hozott, ám azt mi szereztük, miközben védekezésünk remekül működött, és mellett a kapusteljesítményünk is nagyszerű volt. Nem úgy a második negyedben, amelyet 3–1-re elveszítettünk. A harmadik játékrész elején kétgólosra nőtt a hátrányunk, és már közeledtünk a felvonás végéhez, amikor végre a harmadik gólját is összehozta a magyar válogatott. A negyedik negyedben magyar egyenlítés után már a vezetést is visszavettük, de egy perccel a vége előtt a spanyolok is hozták az ikszet. A hátralévő szűk időben mindkét válogatott a kapufát lőtte telibe, jöhettek az ötméteresek. Amíg a mieink közül senki nem hibázott, a spanyoloktól rögtön az első dobó, így az utolsó spanyol dobásra már nem is került sor.

„Mondtam a fiúknak, hogy ne idegeskedjenek, nem lehet egy vébén három mérkőzést is ötméteresekkel megnyerni – értékelt a találkozót követően Horkai György. – Vogel Soma tudta, hova lövi a spanyol. Nem törtünk meg, amikor egyenlítettek a végén, ezek a srácok tűzbe mennének egymásért, mentálisan hihetetlenül erős csapat. Hétfőn indulunk haza, aztán megünnepeljük ezt a fantasztikus sikert.”

„Először is gratulálok mindenkinek, és köszönöm azoknak, akik nézték a meccsünket akar itt az uszodában vagy az interneten, és hittek bennünk – mondta Vogel Soma. – A meccsről annyit mondanék, hogy tudtuk: ez a spanyol csapat más lesz, mint amelyikkel a csoportban játszottunk. Az elejétől kezdve maximális odafigyeléssel játszottunk, és az, hogy négy kettes hátrányból fel tudtunk állni, csak azt mutatja, hogy mi egy igazi csapat vagyunk. Megérdemeltük a győzelmet.”

„Az a csapat nyert ma, amelyik jobban akart – értékelt Hornyák Olivér. – Hátrányból is sikerült visszajönni a meccsbe, négy négyre egyenlítettünk, ami szerintem fordulópont volt a mérkőzésen. Az ötméterespárbaj már az idegek harca volt, de legbelül tudtam, hogy ma mi jövünk ki győztesen. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást. Boldog vagyok, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek.”

A Fradi Média interjúja a világbajnok U18-as magyar vízilabda-válogatott két tagjával

FÉRFI VÍZILABDA, U18-AS VILÁGBAJNOKSÁG, ISZTAMBUL
DÖNTŐ

Magyarország–Spanyolország 10–8 (1–0, 1–3, 1–1, 2–1 – 5–3) – ötméteresekkel
G.: Kiss K. 2, Lovas, Hornyák, Vadovics – az ötmétereseknél a magyar góllövők sorrendben: Csacsovszky, Szatmári, Nagy Á, Manhercz K., Kiss K.
A 3. HELYÉRT
Oroszország–Szerbia 11–9 (1–1, 2–2, 2–1, 2–3 – 4–2) – ötméteresekkel

A VILÁGBAJNOK MAGYAR FÉRFI U18-AS VÁLOGATOTT
Kapusok:
Vogel Soma (1997, Ferencváros)
Molnár Benedek (1996, UVSE)

Mezőnyjátékosok:
Nagy Ádám (1998, UVSE)
Pellei Frank (1996, Szentes)
Kiss Kristóf (1996, UVSE)
Hornyák Olivér (1996, Eger)
Szatmári Kristóf (1997, UVSE)
Lovas Péter (1996, UVSE)
Manhercz Krisztián (1997, Szeged)
Tóth Kristóf (1996, UVSE)
Vogel Simon (1996, FTC)
Vadovics Viktor (1998, UVSE)
Csacsovszky Erik (1997, Honvéd)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik