Férfi vízi ob I: 16 csapatos, kétcsoportos lesz a bajnokság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.09. 18:55
null
A Szolnok és az OSC az ob I következő idényének első szakaszában nem találkozik egymással (Fotó: Teknős Miklós)
Az eddigi 14 helyett 16 csapattal indul ősszel az férfi vízilabda ob I. Az élvonal létszámemeléséről kedden döntött a Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége, elfogadva a liga javaslatát.

 

 

A januári belgrádi Európa-bajnokságra, valamint a jövő nyári riói olimpiára történő felkészülés miatt az élvonalbeli bajnokság lebonyolításának átalakításán egy ideje már dolgoztak a csapatok. A liga – írta keddi beszámolójában a szövetség honlapja – azt javasolta, hogy a mérkőzések csökkentésének jegyében két csoportra osztott 16 együttessel induljon el a 2015–2016-os első osztályú bajnokság.

A két csoport nagyjából azonos erősségű lesz. A 2014–2015-ös szezon első két helyezettjéhez, tehát a Szolnokhoz és az OSC-hez sorsolják majd hozzá a 3–4., majd az 5–6. helyezetteket, és így tovább. A nyolc-nyolc csapat oda-vissza játszik egymással, ez 14 mérkőzést jelent. Ezt követően az A-csoport első négy helyezettje játszik a B-csoport első négy csapatával oda-vissza alapon, e szakasznak a végén pedig az első két helyezett játssza a bajnoki döntőt az egyik fél harmadik győzelméig. Ami a többieket illeti, a harmadik a negyedikkel, az ötödik a hatodikkal vív meg, s így dől el a kiesés sorsa is: a 15. a 16. helyezettel játszik az egyik fél második győzelméig, s amelyik alulmarad, búcsúzik az ob I-től.

Az előzetes egyeztetések szerint kilenc fordulót játszanak le a csapatok december 9-ig, a Magyar Kupa döntője december 12-13-án lesz. A válogatott ezután kezdheti a felkészülést a januári, belgrádi Európa-bajnokságra. A 10. fordulót január 31-én játsszák, a 14. forduló február 24-én ér véget. A középszakasz február 27-től május 4-ig tart, a döntőket és a helyosztókat pedig május 14. és 28. között rendezik.

A FÉRFI OB I CSAPATAI
Szolnok, OSC, Eger, Ferencváros, Honvéd, Szeged, Kaposvár, Vasas, BVSC, Debrecen, Szentes, UVSE, KSI, Pécs, Miskolc, Tatabánya

A szövetség elnöksége arról is döntött, hogy a női bajnokságban tíz csapat szerepel majd, két csoportban. A felsőházba hat, az alsóházba négy klub nyer besorolást.

A NŐI OB I CSAPATAI
UVSE, Szentes, Dunaújváros, BVSC, Eger, Szeged (felsőház), Kecskemét, KÓPÉ, Tatabánya, UVSE (alsóház)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik