Vízi Eb: Szerb erődemonstráció volt a Margitszigeten - Filipovics

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.28. 16:04
Erődemonstrációnak nevezte a margitszigeti győzelmet Filip Filipovics, a szerb válogatott egyik legjobbja, aki szerint csapata az „óriások játékában" hihetetlen módon győzte le Magyarországot a vízilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében (12–7).

Filipovics szerint sok borúlátó vélemény hangzott el a kontinensbajnokság idején a szerb csapat kilátásait illetően, főleg a csoportmérkőzések után, de – amint azt mondta – ő soha sem kételkedett abban a „vitathatatlan minőségben”, amit már évek óta képvisel a szerb válogatott - nyilatkozta a Szerb Vízilabda-szövetség honlapján.Filipovics szerint sok borúlátó vélemény hangzott el a kontinensbajnokság idején a szerb csapat kilátásait illetően, főleg a csoportmérkőzések után, de – amint azt mondta – ő soha sem kételkedett abban a „vitathatatlan minőségben”, amit már évek óta képvisel a szerb válogatott - nyilatkozta a Szerb Vízilabda-szövetség honlapján.

„Láthattuk, hogy nagy terhet viseltek a fiatal játékosok is és azok is, akik csak néhány percet játszottak” – mondta a balkezes pólós, aki szerint a szerb csapat tagjai győzni akartak és ezért „egyként lélegeztek”.

„A Margitszigeten a vízilabda óriásai játszottak, és Szerbia hihetetlen módon győzte le Magyarországot. Erődemonstráció volt ez. Nem emlékszem rá, hogy bárki is egy ilyen mérkőzésen így meg tudta volna verni a magyarokat” – emelte ki Filipovics, és kijelentette, ez nagyban Dejan Szavics szövetségi kapitánynak köszönhető. A döntő után a kétkedők is láthatták, hogy amit tesz, az a legjobb a csapatnak – így Filipovics, aki felhívta a figyelmet arra, hogy Szavics minden alkalommal vállalta a felelősséget, ha rossz volt az eredmény. A csapat továbbra is egyként támogatja őt – tette hozzá.

A szerb sajtó rámutat arra, hogy Dusan Mandics óriási fájdalmakat élt át a döntő idején. A meccset fülgyulladással játszotta végig, de így is a legjobbak között említhető a neve.

Andrija Prlainovics szerint a 2009-es római világbajnokság mellett a mostani margitszigeti győzelem tartozik a legkedvesebb pillanatai közé a nemzeti válogatottal.

„Egy nem mindennapi helyzetben ilyen meggyőzően legyőzni a magyarokat, ritka dolog. Volt egy olyan érzésem, hogy sikerülni fog. Ilyen játékot régen láthatott a közönség Magyarország ellen Budapesten. Egész életemben emlékezni fogok rá” – tette hozzá Prlainovics.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik