Vizes vb: női vízilabdázóink megkezdték a felkészülést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.16. 14:32
null
Strandröplabdával kezdődött… (Fotó: Koncz György)
A szlovákiai Somorján ráhangoló edzésekkel kezdte meg a felkészülést a nyári, budapesti vizes világbajnokságra a magyar női vízilabda-válogatott.

 

Bíró Attila együttese a hétfői úszóedzések után kedden strandröplabdázással hangolódott az előtte álló feladatokra.

A keretből egyelőre hiányzik az Egyesült Államokban tanuló és játszó Antal Dóra és Illés Anna – ők a jövő héten csatlakoznak társaikhoz.

„Kerékpározás, futás és erőnléti edzések is szerepelnek az első heti programban” – mondta a szövetség honlapjának Bíró Attila, akinek csapata a laza, homokon zajló bemelegítő feladatok után úszott és egy keveset labdázott is a keddi gyakorláson.

…és az uszodában folytatódott (Fotók: Koncz György)
…és az uszodában folytatódott (Fotók: Koncz György)

 

A somorjai felvezető hét után Budapesten készül tovább a válogatott, majd a harmadik és negyedik héten Kínába utazik, ahol június 6. és 11. között a világliga Szuperdöntőjében szerepel.

Ezt követi három hét fővárosi edzőtábor, majd a július 16-án rajtoló világbajnokság előtt Miskolctapolcán játszik a Vodafone-kupán Ausztrália, az Egyesült Államok és Új-Zéland ellen.

A NŐI VÁLOGATOTT BŐ VILÁGBAJNOKI KERETE:
KAPUSOK: Bolonyai Flóra
(BVSC), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Antal Dóra (Berkeley Egyetem – Egyesült Államok), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Illés Anna (Berkeley Egyetem – Egyesült Államok), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Menczinger Kata (Dunaújváros), Parkes Rebecca (Eger), Somhegyi Noémi (Dunaújváros), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik