Vizes vb: meglesz az érem és az olimpiai kijutás Kemény szerint

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.07.02. 14:48
null
Kemény Dénes szerint Varga Dénes a pólósport Puskás Öcsije
Kemény Dénes úgy véli, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott érmet szerez a kvangdzsui vizes világbajnokságon, és biztosítja helyét a tokiói olimpiára – derült ki a Borsnak adott nyilatkozatából.


A világbajnokságról két csapat juthat ki a 2020-as játékokra, a világligát megnyerő Szerbia már biztosította helyét az olimpián.

„Mivel a szerbek a világliga szuperdöntőjét megnyerték, ott vannak Tokióban – idézi Kemény Dénes szavait a Bors.Ezért Kvangdzsuban teher nélkül pólóznak, és teher nélkül az érmes pozíciójuk szinte biztosra vehető. Ebből fakadóan további két vb-dobogós válogatott rajtol Tokióban – az egyik mi leszünk!”

A 2017-es, hazai rendezésű világbajnokságon a mieink a döntőig jutottak, ott Horvátország jobbnak bizonyult.

„Varga Dénes, azaz Dumi kis pihenő utáni visszatérésével a világ legjobb játékosával erősödtünk. Megkockáztatom: ő a pólósport Puskás Öcsije, Hárai Balázs a centerjáték kiválósága, Nagy Viktor és Vogel Soma személyében két remek kapussal rendelkezünk” – tette hozzá a korábbi szövetségi kapitány, aki szerint Új-Zéland és Dél-Afrika ellen kötelező a győzelem, a csoportelsőségről és az automatikus negyeddöntős helyezésről a spanyolok elleni csoportrangadó dönt.

A MIEINK CSOPORTMECCSEI A VILÁGBAJNOKSÁGON
Július 15., 10.50: Új-Zéland
Július 17., 04.10: Spanyolország
Július 19., 01.30: Dél-Afrika
A találkozókról élő tudósítás olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik