Szombaton Eb-bronzérmet érne az olaszverés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.26. 12:36
null
Merész András és csapata mindenképp meg akarja szerezni a bronzérmet (Fotó: Fuszek Gábor)
A magyar női vízilabda-válogatott szombat délután a harmadik helyért játszik Olaszországgal a budapesti Európa-bajnokság utolsó előtti napján.

 

A fiúk pénteken példát mutattak: az olaszok legyőzésével a döntőbe jutottak a margitszigeti Eb-n. A lányoknak az itáliai válogatott elleni siker bronzérmet érne.

„Beszélgettünk az elődöntő után, viszont nem foglalkoztunk vele túl sokat, mert bővebb elemzést igényel – tájékoztatott Merész András szövetségi kapitány már a bronzmeccsre gondolva. – Megpróbálunk lelket önteni a csapatba, bár egyelőre nem túl nagy sikerrel. Délelőtt persze edzettünk, délután a lányok elmentek kávézni, kikapcsolódtak. Este megnéztük a fiúk elődöntőjét, videóztunk, megbeszéltük a taktikát. Leültettem az Olaszországban megforduló játékosainkat, átbeszéltük még egyszer, hogy az olaszok M-zónájára milyen válaszok lehetségesek, illetve milyen védekezés működhet ellenük, működött eddig. Meglátjuk, melyik csapat ocsúdik fel hamarabb…”

A mieink hazai környezetben lettek szegényebbek egy álommal, ám az olaszok is nehezen emészthették meg elődöntős vereségüket.

A kiállított Teresa Frassinetti nem tudta, hogy harmadik személyi hibáját kapta, visszajött, a megítélt büntetőből hét másodperccel a lefújás előtt egyenlítettek a hollandok, majd megnyerték a szétlövést –, s bizony ez adhat némi reményt nekünk is. Nem is arra gondolunk, hogy ismét irtózatos butaságot követnek el, sokkal inkább arra, hogy innen iszonyatosan nehéz lesz talpra állniuk.

„Ha ilyen jellegű hibát követsz el egy Európa-bajnokság elődöntőjében, nem érdemelsz győzelmet. Most megpróbáljuk elfelejteni ezt a mérkőzést, és megyünk a bronzért” – mondta az olaszok kapitánya, Fabio Conti.

A 16.30-kor kezdődő bronzmérkőzésről élő, szöveges tudósításban számolunk be oldalunkon.

Jegyvásárlás: jegyed.hu

VÍZILABDA EB, A NŐI TORNA SZOMBATI PROGRAMJA

A 3. HELYÉRT
16.30: MAGYARORSZÁG
–Olaszország

DÖNTŐ
18.00:
Spanyolország–Hollandia

AZ NSO AJÁNLJA:
A FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE, PORTRÉK

A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE, PORTRÉK
JEGYRENDELÉS AZ EB-RE (JEGYED.HU)
AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG HIVATALOS HONLAPJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik