OSC: Tóth Kristófnak súlyos volt az állapota, de már hazaengedték

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.10.14. 12:08
null
Tóth Kristófnak még várnia kell, hogy visszatérhessen a medencébe (Fotó: vlv.hu)
Mint arról beszámoltunk, augusztus végén tízen produkáltak pozitív koronavírus-tesztet az OSC-Újbuda csapatából, közülük Tóth Kristóf másfél héten át volt lélegeztetőgépen, és heteken keresztül kellet kórházban ápolni – most hazaengedték. A 24 éves center a vlv.hu-nak adott interjút állapotáról.

 

„Egyszerre többen fertőződtünk meg a csapatból augusztus végén, 14 játékos közül tízünk tesztje lett pozitív. Én is otthoni karanténban vártam, hogy végre negatív tesztet produkáljak. Egy szerdai napon nagyon elkezdett szúrni a jobb mellem alatt és a hátamonis, olyasmi volt, mint amikor a levegő beszorul. Nem tudtam aludni, nem találtam olyan pozíciót, amelyben jól éreztem volna magam, az ülés, állás sem segített. A csapatorvossalés a családom tagjaival konzultálva arra jutottunk, hogy pénteken reggel bemegyek a Szent László kórházba, nézzék meg, hogy mi van velem” – mondta Tóth Kristóf a vlv.hu-nak.

„A CT-n kiderült, hogy kétoldali masszív tüdőembólia a diagnózis, egészen pontosan a koronavírus, a tüdőembólia és a tüdőgyulladás hármas hatása alatt vagyok. Nem sokkal később már a kórteremben feküdtem, a vírusos betegtársakkal együtt. Az orvosok mondták, hogy az állapotomat tekintve csoda, hogy nem történt meg a teljes elzáródás, nem estem össze, nem haltam meg, ez ugyanis akár egy rossz mozdulattól bekövetkezhetettvolna. Fogalmazhatok úgy, hogy kaptam egy új életet, nagy szerencsém volt.

Másfél hét után érkezett el az a pillanat, hogy a légzésemet már nem kellett segíteni, aharmadik héten megszűntek atüneteim, gyógyszereket sem kaptam már. A koronavírus-tesztjeimnagyon sokáig pozitívak maradtak,két hét után viszont már ki lehetett jelenteni, hogy felszívódott az embólia és a tüdőgyulladás is megszűnt, vagy legalábbis jelentősen javult az állapotom” – folytatta az OSC pólósa.

Tóth arra a kérdésre is válaszolt, hogy milyen tanácsokkal látták el az orvosok a visszatéréssel kapcsolatban.

„Az orvosok elsősorban azt tartják fontosnak, hogy egészséges legyek. Elmondták, hogy ha vissza is térek a medencébe, az egy nagyon hosszú folyamat lesz. Senki nem tudja megmondani, hogy meddig tart a rehabilitáció, nem szabad siettetni. Az október azzal telik nekem, hogy a hematológustólkezdve a pulmonológián át, az immunendszerellenőrzéséig, egy nagyobb sportorvosi kivizsgálásigrengeteg vizsgálaton kell átesnem, hogy megkapjam az engedélyt ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhessek edzeni. Külön kíváncsi vagyok például a tüdőkapacitás-mérés eredményére, ez sokat elárul majd arról, hogy milyen mértékbenroncsolódtaka szövetek atüdőmben, milyen terhelést bír majd el a szervezetem.”

Az újbudaiak centere tehát még messze van attól, hogy újra a medencében bizonyíthasson, de csapata bajnokijára minél előbb kimenne szurkolni.

„Az orvosok azt mondták, hogy az első egy-két hetet mindenképpen nyugalomban kell töltenem. Ezen a héten valószínűleg végig így teszek, de azért a szombati OSC–Vasas-meccsen jó lenne ott lenni, szurkolni a fiúknak.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik