Női vízilabda-világliga: Olaszországtól is kikaptunk

Vágólapra másolva!
2014.12.16. 19:16
null
Hiába vezettek 5–2-re a mieink, az olaszok fordítottak (Fotó: Földi Imre)
Az Oroszországtól ötméterespárbajban vereséget szenvedő magyar női vízilabda-válogatott Olaszországgal szemben is alulmaradt a világliga európai selejtezőjében.

A Szentesen rendezett keddi összecsapás a nyári margitszigeti Európa-bajnokság bronzmérkőzésének „ismétlése” volt, akkor a magyarok egy góllal nyertek, és győzelemre készültek a vl-ben is. Már csak azért is, mert a november végi nyitókörben – büntetőkkel – alulmaradtak az oroszok vendégeként.

A keddi meccsen 5–2-re elhúztak Takács Orsolyáék, utána viszont érthetetlenül megtört a lendület, pontatlanná vált a hazai csapat játéka. Ugyanakkor az olaszok egyre jobban lőttek kapura, és 6–4, majd 7–5 után egyenlítettek, és a harmadik negyed végén már ők vezettek 8–7-re. A zárónegyed sem hozott fordulatot, és Olaszország végül két góllal, 11–9-re győzött.

A váratlan vereség nyomán alaposan megcsappantak a magyar válogatott továbbjutási esélyei. A nemzetközi szövetség, a FINA világliga-kiírása értelmében ugyanis a körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerű európai selejtezősorozat négyeseiből csak az első helyezett folytathatja a jövő nyári nyolccsapatos szuperdöntőben, amelynek győztese kijut a 2016-os riói olimpiára.

A magyarok csoportjának negyedik tagja a francia válogatott, mellyel a Merész-csapat először január 27-én, Győrben találkozik.

Női világliga, európai selejtező, A-csoport, 2. játéknap
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 9–11 (5–2, 1–3, 1–3, 2–3)
Szentes, 300 néző. V: Jaumandreu (spanyol), Mauss (német)
MAGYARORSZÁG: Kasó – Szücs G. 1, KESZTHELYI 2, Csabai, Tóth I. 1, Kisteleki D. 1, KISTELEKI H. 2. Csere: Máté 1, Takács O. 1, Hevesi, Sikter, Leimeter. Szövetségi kapitány: Merész András
OLASZORSZÁG: GORLERO – GARIBOTTI 4, Cotti 1, Radicchi, Frasinetti, EMMOLO 3, Queirolo. Csere: Aiello, Galardi, Bianconi 3, Millo, Motta. Szövetségi kapitány: Fabio Conti
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 8/1
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 3/3
Kipontozódott: Queirolo (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Merész András:
– A védekezésünk rendben volt, még jobb is volt, mint amire ennyire fiatal hátvédsorral számíthat az ember. Az emberhátrányos védekezésünk sem volt igazából rossz. Próbálkoztunk egy újfajta emberhátránnyal, az nem jött be, visszaálltunk egy régire, ami más működött. Az emberelőnyök nagyon nem mentek és ezekkel párhuzamosan nagyon sok ziccert hibáztunk. Nem vagyunk boldogok, de azt nem mondhatja senki, hogy nem küzdöttek a lányok. A harmadik negyed vége felé éreztem egy-két játékoson, akik mindig vinni szokták a csapatot, hogy mintha lélekben kicsit feladták volna. Ettől függetlenül tovább küzdöttek, de ilyenkor már jönnek a görcsösségből a buta hibák.
Fabio Conti: – A mérkőzés elején nem volt megfelelő a koncentrációnk, aminek ez is lehetett az oka, hogy ez volt az első igazán kemény világliga-mérkőzésünk ebben a szezonban, a franciák ugyanis más szintet képviselnek, mint a magyarok. Hiába játszottak fiatal csapattal, így is nagyon erősek voltak. Aminek viszont nagyon örülök, hogy jól reagáltunk arra, hogy hátrányba kerültünk és utána megfordítottuk a mérkőzést.

A 2. forduló másik mérkőzésén: Franciaország–Oroszország KÉSŐBB

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik