Női vízi Euroliga: háromból három a vasárnapi magyar mérleg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.03. 16:28
Mindhárom magyar csapat továbbjutott a női vízilabda Euroliga selejtezőjéből, miután a vasárnapi utolsó körben a Dunaújváros és az UVSE is megnyerte harmadik találkozóját is, míg a BVSC két vereség után tudott diadalmaskodni.

Csoportelsőként jutott tovább Dunaújváros, amely a harmadik mérkőzését is megnyerte. A magyar csapat vasárnap a sorozat egyik legerősebb együttesét, a görög Vuliagmenit verte meg négy góllal, így három győzelemmel lépett tovább a legjobb 16 közé a hazai tornáról.

A Dunaújvároshoz hasonlóan az UVSE is csoportelsőként, három győzelemmel lépett tovább miután hét góllal legyőzte a házigazda Utrechtet. Ezzel az újpestiek is bejutottak a legjobb 16 közé.

Két vereség után megnyerte a harmadik mérkőzését a BVSC-Zugló a selejtezőben, ezzel továbbjutott a következő szakaszba. Vasárnap a magyar csapat a holland Leidennel csapott össze, amely szintén kikapott az első két találkozóján. A meccs egygólos BVSC-sikerrel zárult, ami harmadik helyet ért a padovai csoportban.

VÍZILABDA
NŐI EUROLIGA
Selejtező, 3. forduló
A-csoport (Messina)
Sant Andreu (spanyol)–SV Nikar Heidelberg (német)17–9
(3–2, 6–3, 4–1, 4–3)
Jugra Hanti-Manszijszk (orosz)–Despar Messina (olasz) 10–7 (2–1, 3–4, 1–1, 4–1)

B-csoport (Dunaújváros)
Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics–NC Vuliagmeni (görög) 14–10
(6–6, 2–0, 2–2, 4–2)
A magyar csapat gólszerzői: Gurisatti 4, Vályi V. 4, Szilágyi D. 3, Horváth B. 2, Vályi F.
ANC Glifada (görög)–Lille UC (francia) 7–12
(0–4, 3–3, 3–3, 1–2)

C-csoport (Utrecht)
UVSE–UZSC Utrecht (holland) 14–7
(5–2, 3–3, 4–1, 2–1)
A magyar csapat gólszerzői: Parkes 4, Keszthelyi 4, Szűcs G. 2, Sevenich 2, Faragó K., Mucsy
Widex Donk (holland)–Dinamo Uralocska (orosz) 8–17 (1–7, 2–4, 4–4, 1–2)

D-csoport (Padova)
BVSC-Zugló–ZVL Leiden (holland) 10–9
(3–2, 1–0, 3–5, 3–2)
A magyar csapat gólszerzői: Kuna 3, Farkas T. 2, Farkas K., Takács O., Leimeter, Kele, Máté Zs.
Padova (olasz)–Ekipe Orrizzonte Catania (olasz) 10–7 (4–1, 1–3, 4–2, 1–1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik