Női vízilabda: „A cél kijutni és jól szerepelni a tokiói olimpián”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.05. 13:33
Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott 2015-ben kinevezett szövetségi kapitánya első számú célnak a 2020-as tokiói olimpiára való kijutást és az ottani jó szereplést jelölte meg.



A szakvezető az M4 Sport Sportreggeli című műsorának csütörtöki adásában volt vendég abból az alkalomból, hogy a hazai sportági vezérkar 2020 végéig meghosszabbította szerződését.

„Mindenképp örömteli, hogy a szövetség elfogadta a beszámolómat, és értékelte az elmúlt két-két és fél év munkáját” – mondta Bíró, aki megjegyezte, a tokiói olimpia előtt a közelgő világliga és a jövő nyári barcelonai Európa-bajnokság is fontos lesz, hiszen a magyar vízilabdában mindig van egyfajta eredménykényszer.

A magyar női válogatott számára csak 5. helyet hozó nyári, budapesti vizes vb-re kitérve a kapitány azt mondta, annak ellenére, hogy érmet szerettek volna szerezni, és ez nem sikerült, azért történt előrelépés az elmúlt két évben.

„Összességében pozitív a kép, hiszen öt világverseny közül négyen is az első négyben végeztünk” – érvelt Bíró Attila, aki hozzáfűzte: irányítása alatt folyamatosan épült és javult a válogatott, tudott fiatalítani is.

„Két huszonegy éves játékos is beépült a csapatba, és hasonló történhet a következő években is” – jelentette ki.

A stúdióbeszélgetésben szóba került a nemzetközi szövetségnek tulajdonított hónapokkal ezelőtti szabálymódosítás is, melyről ugyanakkor idehaza az érintettek nem tudtak. Arról van szó, hogy a center javára megítélt labda nélküli kiállításnál az első passz után érvényes gólt dobhat-e a játékos. Bíró Attila elmondta, korábban nem is hallott a módosításról, hivatalos értesítést sem kaptak, de a budapesti világbajnokságon nem volt ilyenre példa a magyar női válogatott meccsein, így ez nem befolyásolt semmit.

A vlv.hu szakmai oldalon Molnár Tamás, a magyar szövetség alelnöke, az európai (LEN) és a nemzetközi szövetség (FINA) vízilabda szakmai bizottságának tagja csütörtökön azt nyilatkozta: nincs ilyen szabálymódosítás. A kérdés azért vetődhetett fel, mert az OSC és a Napoli múlt heti Bajnokok Ligája-selejtezős meccsén két ilyen gólt is kapott a magyar csapat, a hivatalos LEN-delegátus pedig arra hivatkozott, hogy a magyar részről számon kért szabály már nincs érvényben.

„Szabályváltoztatásra kizárólag a FINA technikai bizottsága jogosult és ott ezen a nyáron egyetlen módosítást fogadtak el, azt, hogy az olimpiai játékokon csapatonként tizenegy játékos szerepelhet. Semmilyen más szabályváltoztatás nem történt” – nyilatkozta Molnár.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik