Női vízi-vl: Magyarország–Kanada meccsel rajtol a Szuperdöntő

Vágólapra másolva!
2017.05.10. 12:25
Kialakult a női vízilabda világliga Szuperdöntőjének menetrendje – eszerint a magyar válogatott sorrendben Kanadával, Kínával és Ausztráliával mérkőzik meg a csoportban, majd következhet a negyeddöntő. Íme, a csoportbeosztás és a program.

Mint megírtuk, a kaliforniai Davis településen megrendezett interkontinentális világliga selejtező után kialakult a sanghaji Szuperdöntő nyolcas mezőnye. Nos, az esemény hivatalos kiírása szerint a program is végleges, amely szerint a Magyarország–Kanada összecsapás nyitja a finálét.

Bíró Attila együttese a második fordulóban Kínával, a harmadikban Ausztráliával csatázik. A kiírás szerint a negyeddöntőben minden résztvevő érdekelt lesz a keresztbejátszások során – írja a magyar szövetség hivatalos oldala. Mint megírtuk, a kaliforniai Davis településen megrendezett interkontinentális világliga selejtező után kialakult a sanghaji Szuperdöntő nyolcas mezőnye. Nos, az esemény hivatalos kiírása szerint a program is végleges, amely szerint a Magyarország–Kanada összecsapás nyitja a finálét.

Bíró Attila együttese a második fordulóban Kínával, a harmadikban Ausztráliával csatázik. A kiírás szerint a negyeddöntőben minden résztvevő érdekelt lesz a keresztbejátszások során – írja a magyar szövetség hivatalos oldala.

NŐI VÍZILABDA VILÁGLIGA 2017, SANGHAJ (június 6-11.)

CSOPORTOK
A-csoport: Egyesült Államok, Oroszország, Japán, Hollandia
B-csoport: Ausztrália, Magyarország, Kanada, Kína

MENETREND

1. forduló (június 6.)
9.00: Magyarország–Kanada
10.20: Oroszország–Japán
11.40: Egyesült Államok–Hollandia
13.30: Ausztrália–Kína

2. forduló (június 7.)
9.00: Egyesült Államok–Japán
10.20: Oroszország–Hollandia
11.40: Ausztrália–Kanada
13.30: Magyarország–Kína

3. forduló (június 8.)

9.00: Magyarország–Ausztrália
10.20: Oroszország–Egyesült Államok
11.40: Japán–Hollandia
13.30: Kanada–Kína

Negyeddöntő (június 9.)
9.00: A2–B3
10.20: A3–B2
11.40: A1–B4
13.00: A4–B1

Elődöntő (június 10.)
11.40 és 13.00

Helyosztók (június 11.)
11.30: a 3. helyért
13.00: döntő

A mérkőzések kezdése magyar idő szerint értendő.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT 18-AS KERETE
Kapusok:
Bolonyai Flóra (BVSC), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Menczinger Kata (Dunaújváros), Parkes Rebecca (Eger), Somhegyi Noémi (Dunaújváros), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik