Női vízi-világliga: nagy visszatérő a vb-ezüstérmes ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.12. 20:30
Bíró Attila szövetségi kapitány megnevezte 19 fős keretét a vb-ezüstérmes spanyolok elleni, jövő keddi világliga-mérkőzésre, amelyen újra szerephez jut a csapatkapitány, Keszthelyi Rita is.

A nemzeti csapatnak az új kiírásban ez lesz a második vl-meccse. Az elsőn, Hollandiában három hete a szakvezető meglehetősen átalakított, fiatal keretet játszatott, amely 7–6-ra kikapott.

„Tizenkilences keretet hirdettem, és a szerdai bajnoki forduló után találkozunk. A létszám többek között azért is indokolt, mert pénteken lesz még egy Szentes–UVSE mérkőzés, és fontos, hogy addig is tudjunk gyakorolni” – mondta a sportági szövetség honlapjának Bíró, aki megjegyezte, hogy miként Hollandiában, ezúttal is esélyt kapnak a csapattagságért küzdő fiatalok, akik a spanyolok ellen is bizonyíthatják, hogy lehet rájuk számítani.

A magyar válogatott 19 fős kerete
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kiss Alexandra (Dunaújváros), Lekrinszki Gina (Szentes)
Mezőnyjátékosok: Farkas Tamara (BVSC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Hertzka Orsolya (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Kövesdi Vivien (FTC), Kuna Szonja (BVSC), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (Szentes), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

A magyarok programja
1. forduló: 2017. november 21., Hollandia–Magyarország 7–6
2. forduló: 2017. december 19., Magyarország–Spanyolország
3. forduló: 2018. január 30., Magyarország–Oroszország
4. forduló: 2018. február 27., Magyarország–Hollandia
5. forduló: 2018. március 27., Spanyolország–Magyarország
6. forduló: 2018. május 1., Oroszország–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik