Női vízi-vl: kikapott a magyar válogatott az amerikaiak elleni döntőben

Vágólapra másolva!
2021.06.19. 20:18
null
A magyar válogatott az utolsó negyedig jól tartotta magát (Fotó: waterpolo.hu)
A magyar női vízilabda-válogatott 14–8-ra kikapott az Egyesült Államoktól az Athénban zajló világliga-szuperdöntő szombati fináléjában.


Kezdjük azzal, hogy a csapat 2016 után jutott ismét a döntőbe világversenyen, ami az olimpia előtt kifejezetten jó előjelnek tűnik. Az sem mellékes, hogy a Bíró Attila együttese ezzel máris kvalifikálta magát a jövő évi fukuokai világbajnokságra, ahol a házigazda japánokhoz a világliga két finalistája csatlakozott az első körben. És hát az sem mellékes, hogy ez az ezüst a megnyertek, és nem a csalódást keltőek közé tartozik.

A döntőben ugyanis csodát kellett volna tennie a mieinknek, hiszen azok az amerikaiak ellen ugrottak medencébe, akik minden létező sorozatban címvédők, a világligában éppenséggel sorozatban a hetedik győzelmükre készültek (összességében a tizennegyedikre, tizenhét kiírásból...). Az erejükről a magyar válogatott közvetlen tapasztalatokkal is rendelkezett, hiszen Kaliforniában két héten át edzőtáborozott közösen a két együttes, és a négy hivatalos felkészülési mérkőzés mindegyikét magabiztosan nyerték az amerikaiak.

Adam Krikorian együttese a világliga-döntőben is ellentmondást nem tűrően kezdett, ám a 3–0-s amerikai vezetés után nem az előző öt napban megszokott mészárlás következett, hanem elképesztő csata. A magyar válogatott ugyanis nem tört meg, beleállt a küzdelembe, és játékban egyenrangú partnere volt a címvédőnek. A nagyszünetben ugyan hárommal vezettek az amerikaiak, de alaposan meg kellett harcolniuk az előnyükért.

A térfélcsere után már négygólosra hízott a különbség, de a magyar csapat ekkor se adta fel. Összeszorított fogakkal hét percen keresztül minden támadást kivédekezett, és közben háromszor is fogást talált az amerikaiak gránitkeménységű védekezésén. Öt perccel a vége előtt 9–8 állt az eredményjelzőn!

Csakhogy az ellenfél megmutatta, miért is a világ legjobbja. Az amerikaiak képesek voltak még egyszer ritmust váltani, hátul egymás után kiosztottak három blokkot, az ellentámadásokból lőttek három gólt, és ezzel eldöntötték a finálét. A magyar válogatott addigra már elfáradt, de amíg bírta erővel, alaposan megizzasztotta ellenfelét. A legnagyobb különbség az utolsó másodpercre alakult ki, az amerikaiak 14–8-ra nyertek, és behúzták sorozatban a hetedik világliga-győzelmüket.

A magyar játékosok azzal a tudattal szállhattak ki a medencéből, hogy minden megtettek, és ha az eredmény nem is azt tükrözi, de jóval közelebb kerültek az amerikaiakhoz, mint ahol kaliforniai edzőtáborban voltak hozzájuk képest. Az olimpiáig még akár tovább is lehet közelíteni...

NŐI VÍZILABDA-VILÁGLIGA
Szuperdöntő (Athén)
Döntő
EGYESÜLT ÁLLAMOK–MAGYARORSZÁG 14–8 (4–2, 2–1, 3–4, 5–1)
Athén
, zárt kapuk mögött, V: Sztavridisz (görög), Vojevogyin (orosz).
EGYESÜLT ÁLLAMOK: A. Johnson – FATTAL 3, M. FISCHER 2, MUSSELMAN 3, A. Fischer, STEFFENS 4, Seidemann. Csere: Hauschild 1, Haralabidis, Raney, Gilchrist, A. Williams 1. Szövetségi kapitány: Adam Krikorian
MAGYARORSZÁG:
Magyari A. – Ábel-Antal D. 1, KESZTHELYI-NAGY 2, Máté Zs., Rybanska 1, Illés A., Vályi V. Csere: Szilágyi D., GURISATTI 2, Illés A., LEIMETER 2, Gyöngyössy, Garda. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 10/6, ill. 11/6. Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –. Kipontozódott: Vályi V. (18. p.), Keszthelyi-Nagy (32. p.)

HELYOSZTÓK
A 3. helyért

Oroszország–Kanada 10–8 (4–4, 1–1, 4–0, 1–3)
Az 5. helyért
Spanyolország–Görögország 12–9 (2–1, 2–3, 4–4, 4–1)
A 7. helyért
Kazahsztán–Japán 10–18
(3–4, 1–4, 5–6, 1–4)

A végeredmény
Győztes: Egyesült Államok, 2. MAGYARORSZÁG (Ábel-Antal Dóra, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Gyöngyössy Anikó, Illés Anna, Kasó Orsolya, Keszthelyi-Nagy Rita, Leimeter Dóra, Magyari Alda, Máté Zsuzsanna, Parkes Rebecca, Rybanska Natasa, Szilágyi Dorottya, Szücs Gabriella, Vályi Vanda. Szövetségi kapitány: Bíró Attila), 3. Oroszország, 4. Kanada, 5. Spanyolország, 6. Görögország, 7. Japán, 8. Kazahsztán

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik