Női vízi LEN-kupa: Nagyon jó erőfelmérő lesz – Benedek Tibor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.12. 14:34
Benedek Tibor szakmai igazgató szerint az UVSE célja, hogy megnyerje a női vízilabda LEN-kupa négyes döntőjét, amelyet pénteken és szombaton rendeznek a Tüske Uszodakomplexumban.

A háromszoros olimpiai bajnok az esemény szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte, a budapesti világbajnokság előtt klubszinten nagyon jó nemzetközi erőfelmérő lesz a második számú európai kupa fináléja, s külön örülnek annak, hogy a kontinentális sportági szövetség (LEN) korábbi döntése értelmében ezt az UVSE rendezheti. Benedek hozzátette, a Tüske Uszoda nem igazán hazai pálya számukra, de ez nem jelent problémát nekik, s reméli, hogy telt ház előtt játszhatnak.

„Fontos számunkra a LEN-kupa” – hangsúlyozta a korábbi férfi szövetségi kapitány, aki úgy érzi, jó felkészülés volt a bajnoki döntő első mérkőzése. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy játékosként pályafutása első nemzetközi sikerét éppen a LEN-kupa megnyerése jelentette.

A sorsolásnak köszönhetőn már biztos, hogy lesz magyar döntőse az eseménynek, hiszen az egyik ágon pénteken 19 órától az UVSE a Dunaújvárossal mérkőzik. A másik párharcban 17 órától az olasz Padova az orosz Hanti-Manszijszkkal csap össze. Mint elhangzott, mindkét külföldi együttesnek van olimpiai dobogós játékosa, a Padovának az ezüstérmes Elisa Queirolo, riválisának pedig a bronzérmes Jekatyerina Liszunova.

Benczur Márton, az UVSE másodedzője szerint nagy motivációt jelent számukra a hazai pálya, s bár tisztelik az ellenfeleiket, egyértelműen győzni szeretnének. Arra kérte az újpesti szurkolókat, hogy nagy számban jöjjenek ki a Tüske Uszodába, mert úgy érzi, nagy szükség lesz a támogatásukra. Noha esélyesebbnek tartják őket vetélytársaiknál, tudja, hogy minden abban a 4x8 percben fog majd eldőlni, amit a medencében töltenek.

Mihók Attila, a Dunaújváros vezetőedzője kiemelte, miután idén a Magyar Kupában és a magyar bajnokságban sem sikerült bejutniuk a döntőbe, a LEN-kupa maradt az egyetlen sorozat, hogy olyan eredményt érjenek el, amelyre ebből az évből büszkék lehetnek. Hozzáfűzte: az erőviszonyok alapján, bár az Euroligában indultak, már a szezon elején is a LEN-kupára készültek, s nem gondolták volna, hogy éppen az újpestiekkel kerülnek szembe az elődöntőbe.

A LEN-kupa négyes döntőjének programja
Április 14., péntek, elődöntők:

17.00: Padova–Hanti-Manszijszk
19.00: UVSE–Dunaújváros
Április 15., szombat:
17.15: bronzmérkőzés
19.15: döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik