Női vízi: hét újonc, közte egy honosított a válogatott keretben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.22. 17:20
null
Parkes Rebecca már letette az állampolgársági esküt (Fotó: heol.hu/Berán Dániel)
A magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila kihirdette a franciák elleni, keddi világligameccsre készülő keretét. A szakember hét újoncot hívott be, köztük egy frissen honosított játékost.

 

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a szövetségi kapitány ezúttal nem számít az Euroliga-selejtezőre készülő BVSC- és Dunaújváros-játékosokra. Kíváncsi viszont a tehetségekre, akik a jövőt jelenhetik.

„A két klub az idegenbeli világliga-meccs hétvégéjén Euroliga-selejtezőn szerepel, így miképpen a múltban, ezúttal is lehetőséget adok az indulóknak arra, hogy rendesen együtt tudjanak készülni. Fontosan tartom a nemzetközi szereplést, örülök, hogy vállalták mindezt” – nyilatkozta Bíró Attila a waterpolo.hu-nak.

Így nem kevesebb, mint hét olyan játékos (Lekrinszki Gina, Magyari Alda, Hertzka Orsolya, Kuna Szonja, Farkas Tamara, Tóth Csenge, Parkes Rebecca) található a Lille-be hétfőn utazó csapatban, akik eddig még nem szerepeltek a nemzeti együttesben.

„Most aztán megkapja mindenki a lehetőséget arra, hogy bizonyítson – tette hozzá a szövetségi kapitány. – A világliga-meccsekre más és más keretet hívok majd össze, kíváncsi vagyok az említett két klub fiataljaira is, szeretnék mindenkit megnézni, hiszen ők a jövő emberei. A most meghívottak közül sokan a decemberi, új-zélandi ifi-világbajnokságra készülnek, bízom benne, ez a meghívó, a válogatottban való bemutatkozás olyan önbizalmat ad nekik, amely majd a teljesítményükön is meglátszik. Afféle megelőlegezett bizalomról beszélhetünk. Kíváncsi vagyok, milyen gyorsan képesek felvenni a nemzetközi mezőny ritmusát, a franciák nem a topcsapatok közé tartoznak, de ezeknek a fiataloknak a mérkőzés kiváló erőfelmérő lesz.”

Bíró Attila nem titkoltan keresi azokat a fiatal játékosokat, akikre támaszkodni tud a májusi, bő világbajnoki keret kijelölésekor – már csak azért is, mert hazai vb ide vagy oda, négy évben gondolkodik.

A névsort böngészve érdemes kitérni az egriek 22 esztendős, kétség kívül remek centerére, Parkes Rebeccára is. Az új-zélandi születésű pólóst jól ismeri a korábban kint dolgozó kapitány – mint említi, feltétlen szeretné őt kipróbálni csapatában.

„Rebecca megkapta a magyar állampolgárságot, 2013-ban játszott utoljára az új-zélandi junior-válogatottban, nincs akadálya a szerepeltetésének. A fizikuma nemzetközi, szeretném látni, miként képes felnőni a feladathoz. Némi problémát okoz számomra, hogy miután az Eger nem jutott a felsőházba, nem játszik olyan meccseket, amelyekre szüksége volna, éppen ezért fontos számára, hogy most az öt nap alatt megmutassa, ezen a szinten is lehet rá számítani."

A keret csütörtökön találkozik, onnantól kezdve vasárnap délelőttig nap két edzésen vesznek részt a játékosok, miközben pénteken edzőmeccset játszanak a Dunaújvárossal. Hétfőn utazik a csapat Brüsszel érintésével Lille-be, kedden este játszik a franciák ellen, szerdán pedig már utazik is haza.

A válogatotthoz kapcsolódó információ még, hogy a sikeres stáb nem változik, avagy Bíró Attila mellett továbbra is Tóth László, Áts Bertalan (edzők), Ágó Renáta (erőnléti edző), dr. Csernus Imre (pszichológus), dr. Pavlik Attila (orvos) és Horváth Ákos (masszőr) dolgozik.

NŐI VÍZILABDA
A FRANCIÁK ELLENI VILÁGLIGAMECCS KERETE
Kapusok:
Gangl Edina (UVSE), Lekrinszki Gina (Szentes), Magyari Alda (Honvéd)
Mezőnyjátékosok: Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra, Csabai Dóra, Hertzka Orsolya, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Kuna Szonja, Szücs Gabriella (mindannyian UVSE), Farkas Tamara, Tóth Csenge (mindketten Szentes), Parkes Rebecca (Eger)

A NŐI VILÁGLIGA-SELEJTEZŐK EURÓPAI CSOPORTJAI
A-csoport:
Oroszország, Görögország, Hollandia
B-csoport:
Olaszország, Magyarország, Franciaország

A B-CSOPORT PROGRAMJA
November 22.: Olaszország–Franciaország
November 29.: Franciaország–Magyarország
Január 24.: Magyarország–Olaszország
Február 21.: Magyarország–Franciaország
Március 28.: Franciaország–Olaszország
Április 19.: Olaszország–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik