Női vízi El: nyolc közé jutott a Dunaújváros és az UVSE

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.15. 13:41
A Dunaújváros és az UVSE is nyert vasárnap, és százszázalékos teljesítménnyel jutott be a legjobb nyolc közé a női vízilabda Euroligában. A BVSC ugyanakkor harmadszor is kikapott, és nem került be a negyeddöntőbe.

Csak az első negyed volt szoros, utána a Dunaújváros már sorozatban lőtte a gólokat, s kiütéses győzelmet aratva biztosította be továbbjutását.

Áts Bertalan Euroliga-ezüstérmes csapata, az UVSE zárásként a házigazda Messinával találkozott, és a második negyedben 4-1-re elhúzott, a nagyszünetben pedig már 7-2-re vezetett. A folytatásban nyugodtan, magabiztosan pólóztak a magyarok, és végül magabiztosan nyertek.

Áts Bertalan Euroliga-ezüstérmes csapata, az UVSE zárásként a házigazda Messinával találkozott, és a második negyedben 4-1-re elhúzott, a nagyszünetben pedig már 7-2-re vezetett. A folytatásban nyugodtan, magabiztosan pólóztak a magyarok, és végül magabiztosan nyertek.

Nem sikerült a negyeddöntőbe kerülés ugyanakkor a BVSC-nek, amely harmadik mérkőzését is elveszítette. Pedig a vezetést a BVSC szerezte meg, s a nagyszünetben még csak kétgólos hátrányban állt, a folytatásban azonban az oroszok felülkerekedtek, és nagy különbségű vereséget mértek a magyar együttesre.

NŐI VÍZILABDA EUROLIGA
C-CSOPORT (Athén), 3. FORDULÓ
Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics–Lille UC (francia) 18–6
(3–2, 5–2, 5–1, 5–1)
a magyar csapat góldobói: Menczinger 5, Gurisatti 4, Szilágyi 3, Slagter 2, Vályi V. 2, Garda, Somhegyi
KORÁBBAN
2. FORDULÓ

Olympiakosz Pireusz (görög)–Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 8–7 (3–2, 2–2, 1–2, 2–1)
1. FORDULÓ

Dunaújváros–UZSC Utrecht (holland) 11–5 (3–1, 3–1, 3–1, 2–2)

D-CSOPORT (Messina), 3. FORDULÓ
UVSE–Despar Messina (olasz) 11–6 (2–1, 5–1, 2–1, 2–3)
a magyar csapat góldobói: Keszthelyi 3, Tóth I. 2, Csabai 2, Czigány, Van der Sloot, Kisteleki H., Takács V.
KORÁBBAN
2. FORDULÓ

UVSE–ZVL Leiden (holland) 16–11 (5–4, 4–3, 5–2, 2–2)
1. FORDULÓ
UVSE–Plebiscito Padova (olasz) 8–6 (2–1, 4–1, 1–1, 1–3)

A-CSOPORT (Sabadell), 3. FORDULÓ
Ugra Hanti-Manszijszk (orosz)–BVSC-Zugló Diapolo 15–7
(3–1, 3–3, 5–2, 4–1)
a magyar csapat góldobói: Kisteleki 3, Gyöngyössy 2, Takács, Varga
KORÁBBAN
2. FORDULÓ

CN Sabadell (spanyol) –BVSC-Zugló Diapolo 9–7 (2–1, 3–2, 3–1, 0–2)
1. FORDULÓ
NC Vuliagmeni (görög)–BVSC-Zugló Diapolo 13–6 (3–2, 2–2, 3–2, 5–0)

A vasárnap záruló csatározás nyomán minden csoportból az első két helyezett folytathatja a küzdelmeket a legjobb nyolc között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik