Nagy Viktor: Egerben győzni szeretnénk!

2012.04.26. 12:48
null
Szécsi Zoltán újabb bravúrjaira nagy szüksége lesz az Egernek, hogy győzzön és egyenlítsen<br />(Fotó: NS-archív, Török Attila)
Címkék
Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság egyik fél második győzelméig tartó fináléjában a Vasas hazai sikerének köszönhetően 1–0-s előnnyel várja a címvédő Eger elleni második, idegenbeli mérkőzést. Az első felvonás a kapusbravúrokról és a fegyelmezett védekezésekről szólt, amelyen a Vasas remek, 3–0-s hajrájával fordított és nyert. A 18.30 órakor kezdődő második felvonást a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!

Az első, hétfői összecsapáson a Vasas lépett meg, de kiegyenlített folytatásban az Eger kapott erőre. Gerendás György együttese megnyerte a második, majd a harmadik negyedet is, így a negyedik játékrész elején szerzett góllal már kettőre tudta növelni az előnyét. Földi László csapata azonban nem zuhant össze, innen is volt számára visszaút, és príma hajrával 6–5-re nyert. A mérkőzést végül Steinmetz Barnabás remek ejtése döntötte el másfél perccel a vége előtt.

Az egriek kulcsembere, Szécsi Zoltán szerint nemcsak a kapusok érdeme, hogy mindössze tizenegy találat született az első meccsen, inkább az idegesebb támadásbefejezés miatt nem záporoztak a gólok – azt viszont nem lehet előre kijelenteni, hogy csütörtökön is a védekezés dominál majd.

„Kedd délelőtt éreztem magam fáradtabbnak, szerdára már semmi gond nem volt” – jegyezte meg Szécsi a megterhelő első mérkőzés kapcsán, majd hozzátette: ő vasárnap is ráér, be is írta a naptárába a döntő harmadik meccsét...

„Minden kapusnak jó, ha már az elején elkapja a fonalat, de én azok közé tartozom, akik akkor sem jönnek zavarba, ha az elején nem lendülök bele – mondta Nagy Viktor, a Vasas hálóőrét a bemelegítés után az egriek is „belőttek", hiszen az első negyedben mind a hét próbálkozásukat fogta. – A második mérkőzés szerintem több gólt hoz, mint az első, mert hétfőn eléggé fáradtan játszottunk. Bennünk volt még a Dubrovnik elleni Bajnokok Ligája-meccs, ott kilőttük magunkból a gólokat. Nem foglalkozom azzal, hogy a Komjádiban lenne-e jobb ünnepelni, vagy hogy a BL szempontjából ideálisabb-e, ha tovább maradunk játékban. Egerben győzni szeretnénk, pont. Nem is pont, felkiáltójel!”

FÉRFI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
ZF EGER (3.)–TEVA-VASAS-UNIQA (1.) 18.30 (Tv: Sport Klub)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Vasas javára

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Jayden Nelson bekerült a kanadai keretbe

Foci vb 2026
2 perce

Íme, a mieink kezdője: Markgráf Ákos személyében újabb újonc mutatkozik be

Magyar válogatott
4 perce

Strandröplabda Eb: jövőre Gstaad lesz a házigazda

Röplabda
32 perce

Az IIHF szeptemberben ismét foglalkozik az orosz hokisok esetleges visszatérésével

Jégkorong
55 perce

Szánthó Regő Besztercebányára tart – NS-infó

Légiósok
1 órája

Ambiciózus csapatok a címvédésre hajtó Messiék mögött ‒ bemutatjuk a J-csoportot

Foci vb 2026
1 órája

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
1 órája

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik