Madaras: Nem várható sok okoskodás, egymásnak esünk!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.03. 15:04
null
A 2003-as vb-győztes csapatból már csak Madaras (a kép jobb szélén) maradt hírmondónak, <br />de az elszántság most is fontos (Fotó: MTI)
A magyar férfi vízilabda-válogatott ma este Barcelonában a világbajnoki aranyéremért száll vízbe. Tíz évvel a legutóbbi, ugyancsak a katalán fővárosban megszerzett első hely után már csak egy lépésre a dobogó teteje. Hogy sikerül-e fellépni rá, kiderül a 22.15 órakor kezdődő fináléban.

 

Az eddigi 14 világbajnokság során négy plusz négy döntőt vívott a magyar férfiválogatott (az első négy megméretésen körmérkőzések döntöttek a győzelemről), amely a sportág történetében a legtöbb vb-érmet tudhatja magáénak: két aranyat, hat ezüstöt és egy bronzot. Ha szombat éjjel is nyerünk, beérjük a (külön számítva Jugoszláviát és utódállamait) három arannyal listavezető Olaszországot.

Ami az aktuális ellenfelet illeti, háromszor találkoztunk már a nyár során Montenegróval, azaz jól ismerjük a játékát, és Barcelonában is láthattuk, mire kell számítanunk.

„A világbajnokságon nagyjából úgy fejlődtek, mint mi, és az elemzések alapján nem véletlenül jutottak be ők is a döntőbe – mondta Benedek Tibor szövetségi kapitány. – Taktikailag is váltottak, Mladjan Janovicsot áttették a rosszkéz-oldalra, ezzel jobb egyensúlyt teremtettek a két szárny között. Készülünk ellenük egy bizonyos védekezési formával, ahogyan emberhátrányossal is. A támadásainkon nem nagyon változtatunk, mert működnek, sok mindent elő tudunk venni mérkőzés közben.”

Ebből is leszűrhetjük, Benedek alaposan felkészült, sőt még a péntek esti gyakorlás közben is előfordult, hogy konzultált segítőjével, Dabrowski Norbertttel, aki más szögből nézte a tréninget, így ezt-azt még észrevehetett.

Az edzésen egyébként Szivós Márton a könyökét fájlalta, ám Gábor Antal csapatorvos szerint nincs nagy probléma, és a játékos is azt mondta, minden rendben lesz.

„Szükséges gyakorolni a védekezést, mert inkább hátul dől majd el a meccs. Nem számítok sokgólos döntőre, bár elégedett lennék 27–26-os győzelemmel is – mondta Varga Dániel. – Az emberhátrányokat kell jól megoldanunk, s van is rá tervünk, de ez csak lehetőség, amit meg kell tölteni tartalommal, hittel és kőkemény munkával.”

A magyar válogatott tíz éve nyert legutóbb világbajnokságot, akkor ugyancsak Barcelonában volt a vb, Madaras Norbert volt a hős, Olaszország pedig az ellenfél. „Hál’ istennek nem az olaszokkal játszunk, mert akkor még jobban rá lehetne húzni a döntőre ezt a párhuzamot, ezért nem bánom” – válaszolta Madaras arra a felvetésre, hogy jobb lenne-e az olaszok ellen zárni a tornát.

„Teljesen más stílusban játszó csapatokról van szó. Olaszország szervezettebb, Montenegró ellen viszont nyílt sisakos küzdelem lesz, nem várható sok okoskodás, egymásnak esünk. Nyilván van taktika, tudjuk, ki az a három nagyon jó játékos, aki kiemelkedik tőlük. Sok múlik azon, miként tudjuk őket semlegesíteni” – utalt Alekszandar Ivovicsra és a Janovics testvérekre a válogatott korelnöke.

Az eredmény este kiderül. A finálé 22.15 órakor kezdődik.

VIZES-VB, BARCELONA
FÉRFI VÍZILABDA
A 7. helyért

Ausztrália–Szerbia 15.00
A 3. helyért
Horvátország–Olaszország 16.30 (Tv: Eurosport)
Az 5. helyért
Görögország–Spanyolország 20.45
Döntő
Magyarország–Montenegró 22.15 (Tv: M1, Eurosport) – élőben az NSO-n!

AZ EDDIGI MAGYAR DÖNTŐK
1998 Spanyolország 4–6
2003 Olaszország 11–9 – h. u.
2005 Szerbia-Montenegró 7–8
2007 Horvátország 8–9 – h. u.
AZ EDDIGI VILÁGBAJNOKOK
Év Helyszín Világbajnok Magyar eredmény
1973 Belgrád Magyarország 1.
1975 Cali Szovjetunió 2.
1978 Nyugat-Berlin Olaszország 2.
1982 Guayaquil Szovjetunió 2.
1986 Madrid Jugoszlávia 9.
1991 Perth Jugoszlávia 3.
1994 Róma Olaszország 5.
1998 Perth Spanyolország 2.
2001 Fukuoka Spanyolország 5.
2003 Barcelona Magyarország 1.
2005 Montreal Szerbia-Montenegró 2.
2007 Melbourne Horvátország 2.
2009 Róma Szerbia 5.
2011 Sanghaj Olaszország 4.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik