Madaras: Jobbak vagyunk, de ezt bizonyítani is kell

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.25. 13:27
null
Madaras Norbert szerint nem szabad idegeskedni (Fotó: Tumbász Hédi)
A margitszigeti férfi vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjében a magyar válogatott Olaszországgal csap össze a döntőbe kerülésért. A másik ágon Szerbia és Montenegró csatázik a fináléért.

Aligha szomorkodott bárki is amiatt, hogy Horvátország helyett Olaszországgal elődöntőzik férfiválogatottunk a budapesti vízilabda Európa-bajnokság pénteki napján. Már a világversenyek erősorrendjéből is kiviláglik, hogy jobban jártunk, elvégre a 2012-es olimpiai helyett „csak” a 2011-es világbajnokkal játszunk, amely nem is címvédő ugyebár, hiszen tavaly már a mieink nyertek.

Örülni viszont csak mérsékelten lehet, hiszen szerda este a settebello végig vezetve nyert a középdöntőben, vagyis olyan gyenge nem lehet. „Én kevesebb esélyt adtam nekik a horvátok ellen, mondjuk negyven hatvan arányban, de onnantól kezdve, hogy ők jutottak tovább, már nincsen veszítenivalójuk – kezdte Madaras Norbert, akinél jobban senki sem ismeri az olaszokat, hiszen 2004-től 2014-ig a Pro Reccóban légióskodott. – Valamelyest megfiatalították a keretüket, néhány játékosnak ez az első világeseménye, ám az utánpótlásban az elmúlt négy-öt évben megnyertek mindent, megvertek mindenkit, a délszlávokat is. Ebből a generációjukból került fel négy-öt ember, tehát nem ügyetlenek, és van önbizalmuk, ami a Horvátország elleni továbbjutással nyilván tovább nőtt. Általában úgy nyernek, hogy a jó kapusteljesítményre építenek, amit persze igyekeznek jó védekezéssel segíteni.”

Apropó, segítség! Az elődöntőhöz vezető napok összehasonlíthatatlanul nyugodtabban telnek a magyar táborban, amiért persze tettek is a mieink: az A-nál sokkal erősebb B-csoportban ötből ötször győztek, míg az olaszoknak két döntetlen is becsúszott.

„A nagy videózás csütörtökön indult, tart az elméleti felkészülés – tájékoztatott Benedek Tibor szövetségi kapitány, aki maga is összesen tizenhárom évig légióskodott Itáliában. – A sok mozgásos játékukra kell figyelnünk, ez az erősségük, továbbá taktikailag talán ők a legjobban felkészültek. Ezzel sokszor az egyéni gyengeségeiket is el tudják fedni. A csapatuk elleni játék teljesen más harcmodort igényel, mint amilyennel például Horvátország ellen játszottunk az utolsó csoportfordulóban.”

A (nyerő) taktika készen lesz a kezdésre, ne aggódjon senki, a haditerv megalkotása pedig alighanem a kapustól indul. Stefano Tempesti 205 centiméter magas, és az egész keret legszélesebb, 219-es fesztávjával büszkélkedhet – egy vízilabdakapu három méter széles… Ám még e számoknál is fontosabb, hogy ő a világ egyik legjobbja – bár 2011– 2012-es csúcsidőszakától kissé elmarad –, így az ő eszén túljárni kritikus tényező.

„Igaz, de az is fontos, hogy mindentől függetlenül játsszuk a saját pólónkat, nem szabad idegeskedni – folytatta Madaras, aztán kitért a „túl hosszú-e a mérkőzésmentes időszakunk” témakörre. – Ha választani lehet, én ezt választom, nem utolsósorban azért, mert a középdöntőben nagyon sok a veszítenivaló, aki kikap, mehet az ötödik helyért, és ez mindig nehéz ügy. Kedd délelőtt pihentünk, ám este már komolyan edzettünk, szerdán is kétszer, amióta pedig tudjuk, kivel elődöntőzünk pénteken, specifikusan készülünk. Az olaszok korábbi hihetetlen csapategysége tavaly kicsit megbomlott, most az újakkal nem tudom, milyenek, mert alig játszottunk velük, de hogy veszélyesek, az biztos. Egyáltalán nem szabad őket lebecsülni, főleg az elődöntőben. Jobbak vagyunk náluk, de ezt bizonyítani is kell.”

31. VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST, MARGITSZIGET
FÉRFIAK, ELŐDÖNTŐ
19.00: Olaszország–MAGYARORSZÁG (tv: M1) ÉLŐBEN AZ NSO-N!
20.30: Szerbia–Montenegró (tv: Digi Sport1)

Jegyvásárlás: jegyed.hu

AZ NSO AJÁNLJA:
MENETREND, A TORNA PROGRAMJA

A FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE, PORTRÉK

A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE, PORTRÉK
JEGYRENDELÉS AZ EB-RE (JEGYED.HU)
AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG HIVATALOS HONLAPJA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik