Kemény Dénes: Nem játszottunk elég okosan

2010.09.10. 15:04
null
Az olaszok ezúttal legyőzték Kemény Dénes csapatát (Fotó: Mirkó István)
Ahogy arról már beszámoltunk, a magyar férfi vízilabda-válogatott 10–8-ra kikapott Olaszországtól az Európa-bajnokság elődöntőjében, így a harmadik helyért játszhat a nagy rivális Szerbiával. Kemény Dénes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata harcosan és bátran játszott az olaszok ellen – csak éppen nem elég okosan.

„Az elején hiányzott egy kis higgadtság, egy kis gondolkodás. Hátrányba kerültünk, ezzel elhitettük az olaszokkal, hogy, noha idén már kétszer kikaptak tőlünk, ma megverhetnek minket. Belelkesedtek, mi pedig a saját életünket komplikáltuk" – vélekedett az olaszok 10–8-as győzelmével véget ért találkozó után Kemény Dénes. „Azt szerettem volna, hogy harcosan, bátran és okosan játsszunk. Ebből a harcosság és a bátorság megvolt" – tette hozzá a szövetségi kapitány.

„Nem dolgoztunk ki kellő számú helyzetet, és amiket kialakítottunk, azokat nem használtuk ki. Emellett nem nagyon működött az emberhátrányos védekezésünk. Nem voltak jó helyen a blokkjaink, vagy az olaszok találták meg a réseket. Ha egy mondatban kell összefoglalnom a meccset, akkor nekik minden összejött, nekünk meg semmi: két ötméterest is kihagytunk" – nyilatkozta a mérkőzés után Nagy Viktor, a válogatott kapusa.

„Sajnos nem nyertünk, és ezért nem számít, hogy hány fórt harcoltam ki. Kikaptunk, és az emberelőnyeinket nagyon rosszul használtuk ki. A hátrányos védekezésünk sem volt elég jó, de a támadásainkat kellett volna jobban befejeznünk. Megérdemelten nyertek az olaszok, gratulálok nekik" – mondta sportszerűen Kis Gábor.

„Bárminemű félelem nélkül játszottunk a háromszoros olimpiai bajnok válogatott ellen, a játékosaim pedig betartották az összes taktikai utasításomat. Jó volt az előnyös-hátrányos játékunk, kiváltképp emberhátrányban védekeztünk jól" – sommázta a mérkőzést az érthetően elégedett Alessandro Campagna, az olaszok kapitánya.

A folytatásban a mieink a nagy rivális Szerbiával játszanak a bronzéremért, míg Olaszország Horvátországgal találkozik a fináléban.

 VIDEOINTERJÚ
 
 EMLÉKEZTETŐ
FÉRFI VÍZILABDA EB, ELŐDÖNTŐ
Olaszország–Magyarország 10–8 (2–0, 2–3, 4–3, 2–2)
Legfrissebb hírek

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24

Magyar vb-rajt angolveréssel, Szenegál romba dönti a világbajnokot – videók!

Minden más foci
2026.05.31. 12:47

Varga Tamás: Kemény Dénes tanított meg csapatemberré válni

Vízilabda
2026.05.09. 10:42

Szoboszlai lehagyhatja Détárit és Mészölyt is; már csak Sallai maradt Rossi első csapatából

Magyar válogatott
2026.03.28. 11:16

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31
Ezek is érdekelhetik