Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok Szívós István

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.10. 22:54
null
Életének 72. évében elhunyt Szívós István (Fotó: Tumbász Hédi)
Életének 72. évében elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szívós István, az FTC egykori klasszis vízilabdázója, aki később edzőként és elnökként is szolgálta a klubot – számolt be róla a fradi.hu és a magyar szövetség honlapja.

 

Szívós István 1948. április 24-én született, Budapesten. 12 évesen csatlakozott a Ferencvárosi Torna Clubhoz, fiatalon be is mutatkozott a vízilabdacsapatban, 16 évesen már kupagyőzelmet ünnepelhetett a zöld-fehérekkel. Húszéves koráig pólózott a Fradiban, ezalatt az időszak alatt két bajnoki címet és összesen három kupaaranyat szerzett – olvasható a fradi.hu-n megjelent összegzésben.

Már ekkor bekerült a magyar válogatottba is, amellyel később minden létező címet megnyert: kétszer volt első Európa-bajnokságon (1974, 1977), egyszer világbajnokságon (1973), és 1976-ban ő is tagja volt a montreali olimpián győztes csapatnak. Emellett olimpiai bajnoki ezüstérmet (1972), bronzérmet (1968, 1980), világbajnoki ezüstérmet (1975, 1978) és Európa-bajnoki ezüstérmet (1970) is szerzett csodálatos pályafutása során. 1968 és 1980 között az OSC-ben vízilabdázott, az egyetemi csapattal hétszer volt bajnok, kétszer Magyar Kupa-győztes és kétszer BEK-győztes.

Szeretett sportágától sohasem szakadt el, pályafutása befejezése után edzőként, sportvezetőként tevékenykedett. Hét éven keresztül, 1983 és 1990 között irányította a Fradi vízilabdacsapatát (közben 1986 és 1990 között az ifjúsági, illetve az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya volt). A sikerek pedig itt sem kerülték el: kétszer bajnoki címet, kétszer Magyar Kupát nyert, míg 1989-ben elődöntőig menetelt a Kupagyőztesek Európa Kupájában.

1991 és 1998 között az FTC ügyvezető elnökeként szolgálta az FTC-t, a klub csapatai vezetése alatt huszonegy bajnokságot nyertek, a futballcsapat bejutott a Bajnokok Ligájába. A tisztségről végül saját akaratából mondott le, de a vízilabda-szakosztálynak egy ideig még elnöke maradt. 1992-ben beválasztották a Magyar Vízilabda-szövetség elnökségébe, 2002-ben a Központi Sportiskola (KSI) vízilabda-szakosztályának elnöke lett.

Háromszor választották meg az év magyar vízilabdázójának (1969, 1970, 1971). 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott. 1996-ban az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben beválasztották az úszás halhatatlanjai, az International Swimming Hall of Fame tagjai közé, ugyanabban az évben került fel kéznyoma és aláírása a Magyar Sportcsillagok Falára. 2000-ben egy szavazáson az évszázad magyar vízilabda-válogatottjának tagja lett, az együttesbe az 1976-os montreali bajnokcsapatból kerültek be legtöbben. 2016-ban Papp László Budapest-Sportdíjat kapott.

A Szívós-család igazi vízilabdacsalád, Szívós István édesapja, idősebb Szívós István szintén olimpiai bajnok volt, míg fia, Szívós Márton világbajnoki aranyat nyert.

A Magyar Vízilabda-szövetség, az FTC és a KSI közösen osztozik a vízilabdacsalád gyászában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik