- Utolsó módosítás:
- 2011-04-02 00:01:18
A Honvéd mindössze kétszer talált be a Népligetben. Három góllal nyert a Ferencváros
Gólszegény meccs, Fradi-siker
A férfi vízilabdabajnokság vasárnapi rangadóján az FTC-Fisher Klíma rendkívül gólszegény mérkőzésen 5–2-re győzött a Domino-Honvéd ellen.
![]() |
| Jászberényinek alig lehetett gólt lőni (Fotó: Czagány Balázs) |
A harmadik perc elején Marnitz Gergő büntetőjét hárította Jászberényi Gábor. A Fradi–Honvéd rangadón már akkor sem az volt az első elhibázott gólszerzési lehetőség, és nem is az utolsó. Dicsérhetnénk a kapusokat és a védelmeket, dolgukat azonban megkönnyítette, hogy támadásban mindkét csapat rengeteget rontott, a zöld-fehéreknél Mátyás Zoltán például a kapufára húzott egy fórt, igaz, ez még a jobb lövések közé tartozott, mivel a kísérletek többségét vagy lazán lehúzták a kapusok, vagy elviharzottak a kapu felett.
Ennek megfelelően a szünetben még csak 2–2-t mutatott az eredményjelző, érdekesség, mindkét negyed közepén történt egy-egy gyors gólváltás, s amíg az első játékrészben mindkét csapat fórból, a másodikban mindkettő szabaddobásból volt eredményes.
A fordulás térfélcsere után viszont még ezt is sikerült alulmúlni, a harmadik negyed egyetlen gólját Weszelovszky László szerezte. A játékrész utolsó percében Szivós Márton Búvár Kundként próbálta meglepni a védett lövést ünneplő Jászberényi Gábort, ám a kapus időben kapcsolt, majd kisebb szóváltásba keveredett a szélsővel, hogy odarúgott-e neki vagy sem.
Az utolsó negyedben továbbra is halomra blokkolták a lövéseket a védők, s úgy tűnt, ha reggelig játszanak a felek, akkor sem lőnek több gólt. A mérkőzést végül kereken egy perccel a lefújás előtt Czigány Károly szabaddobásból lőtt ejtésgólja döntötte el, Babay Árpád találata már csak hab volt a tortán.
Sikerével a Fradi megerősítette harmadik helyét a tabellán, míg a Honvéd messzebb került a négy közé jutástól.
| 19. FORDULÓ |
| FTC-FISHER KLÍMA–DOMINO-HONVÉD 5–2 (1–1, 1–1, 1–0, 2–0) |
| Népliget, 250 néző, V: ifj. Juhász Gy., Marjay |
| FERENCVÁROS: Jászberényi – Weszelovszky 1, Tóth M., Czigány K. 2, Dunca, Babay 1, Steinmetz B. Cs: Máthé, R. Georgescu 1, Mátyás, Tóth B. Edző: Godova Gábor |
| HONVÉD: Gergely – Szivós, Bátori 1, Marnitz, Matajsz, Gór-Nagy 1, Székely. Cs: Salamon, Paján, Mezei. Edző: Vad Lajos |
| Gól – emberelőnyből: 8/1, ill. 7/1 |
| Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0 |
| Kipontozódott: Máthé (23. p.) |
| Kiállítva (cserével, végleg): Szivós (32. p.) |
| MESTERMÉRLEG |
| Godova Gábor: – Nem játszottunk jól, de küzdöttünk, és nagyon akartuk ezt a sikert. |
| Vad Lajos: – Hiába volt sok helyzetünk, nem tudtuk belőni őket. Nagyon jól védekeztünk, de a helyzeteinknél nem jó megoldásokat választottunk. Tovább kell mennünk. |
| 1. TEVA-VasasPlaket | 15 | 13 | 1 | 1 | 223–95 | +128 | 40 |
| 2. ZF-Eger | 14 | 12 | 1 | 1 | 160–100 | +60 | 37 |
| 3. FTC-Fisher Klíma | 16 | 12 | 1 | 3 | 161–120 | +41 | 37 |
| 4. Szeged Beton VE | 15 | 10 | 2 | 3 | 152–104 | +48 | 32 |
| 5. DOMINO-Honvéd | 15 | 8 | 1 | 6 | 145–113 | +32 | 25 |
| 6. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP | 15 | 7 | 4 | 4 | 134–116 | +18 | 25 |
| 7. UNIQA-UTE | 15 | 3 | 1 | 11 | 95–155 | –60 | 10 |
| 8. BVSC-Atlantis Casino | 15 | 3 | 1 | 11 | 117–182 | –65 | 10 |
| 9. PVSK | 15 | 2 | 3 | 10 | 116–165 | –49 | 9 |
| 10. OSC | 16 | 2 | 2 | 12 | 113–178 | –65 | 8 |
| 11. Bodrogi Bau-Szentesi VK | 15 | 2 | 1 | 12 | 98–186 | –88 | 7 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 12:46 Videó: háttal állt a gyűrűnek, de bedobta - a nap legszebb NBA-akciója
- 12:45 KTE: Nagy a harc a csapatba kerülésért, de rajtam nem múlik! - Hegedűs
- 12:41 NBA: jövő januárban Houston ad otthont az All-Star-gálának
- 12:15 Női cselgáncs-vk: rekordmezőny várható a hétvégi Hungária-kupán
- 12:09 Kerékpár: Jan Ullrichot doppingvétség miatt megfosztották eredményeitől
- 11:52 Bayern München: Schweinsteiger bokaszalag-szakadást szenvedett
- 11:52 Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- 11:34 Hoffenheim: a kínos kupabúcsú után a trénernek sem volt maradása
- 11:12 London 2012: Négy-öt aranyérmet szerezhetünk - Szabó Bence
- 11:11 Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- 11:04 Labdarúgás: továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja
- 10:53 Zenit: Husztiék sikeredzője 2015-ig meghosszabbította szerződését
- 10:37 PL: három és fél évvel hosszabbított a meglepetéscsapat menedzsere
- 10:29 Ökölvívás: Klicsko edzője szerint Mormeck Tyson stílusában bokszol
- 10:09 Bp. Honvéd: a litván próbázó távozik, Apostu és Vidovics még marad
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Bayern München: „Európa legkeresettebb tehetségét” szerződtették
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- Videó: ez már vérlázító - szurkoló csúszott rá a Middlesbrough-játékosra!
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- FTC: Somalia majdnem Detroitban maradt, nem volt repülőjegye
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt






