CSURKA GERGELY
CSURKA GERGELY
2017.06.06 23:32 Frissítve: 2017.06.06 23:32

Gógyi és pénz – Csurka Gergely publicisztikája

 

Csak jókor volt jó helyen, mondogatták rosszmájúék Kovács István kapcsán, május utolsó hétvégéjén viszont ezredszer is kiderült, hogy pont nem. Az utóbbi negyedszázadban kizárólag az a magyar vízilabdacsapat tudott Bajnokok Ligáját (BEK-et) nyerni, amelyikhez Kovács Pistának köze volt. Vagy a kispadon állt – vagy mögötte. Újpest, Honvéd, Szolnok. Sokan voltak még különböző helyeken, különböző időkben, meglehet, cizelláltabb edzői felkészültséggel, elsőrangú játékosállománnyal – mégis, az Európa csúcsára érő magyar együttesekről készült fotókon egyvalaki számít közös nevezőnek a trófea mellett: Pista.

Mondjuk, ő még 1997-ben is LEN-kupát nyert az UTE-val, holott az előző három évben BEK-döntőt játszó együttesből egy raklapnyi ász távozott, ám ahogy a Fradi elleni, igen emlékezetes, mondjuk úgy, derűs ellenszélben aratott győzelem után mondta volt mosolyogva: „Egy csapat elment, egyet kipontoztak, a harmadik nyert.” Aztán továbblépett a Kőér utcába, és még mielőtt a Westel (T-ék érkezése előtt így hítták a céget, emlékszünk még?) megérkezett volna a szekérderéknyi pénzzel, 1999-ben máris a Magyar Kupát lóbálták a fejük felett a sztáralakulatnak még nagyvonalúan sem nevezhető Honvéd pólósaival. Talán ez az a két diadal, amely elsőrangúan mutatja, hogy Kovács úr nem elsősorban Görgényi-örökséget gondozott, meg a bőkezű szponzor pénzével könnyen szedett össze menő csapatot, hanem szimplán ért a vízilabdához, és akárhogy is nézem, még úgy egy évszázadig rajta marad a minden idők legeredményesebb magyar klubedzője titulus. Ami ebben a sportágban azért mégiscsak garantál valamiféle legendajellegű státust, függetlenül attól, hogy olimpiai sikereket megörökítő márványtábla nem őrzi nevét sem játékosként, sem edzőként, ami pólóséknál összessé-gében első számú fokmérő „szok” lenni, ugyebár.

Van viszont egy vízilabda-aréna Szolnokon, amelyhez megint csak az ő elszántsága kellett sok minden más mellett, de nem kiválthatóan, avagy BL-győztes csapat tényleg elég hülyén festene hazai meccseken sátorponyva alatt. (Közben, másodállásban, mintegy ujjgyakorlatként, hosszú szünet után kijuttatta a román válogatottat a londoni olimpiára. Vártak rá majdnem húsz évet. És még fognak is, mert nélküle Rióról már simán lemaradtak.) Tudom, az utolsó két évben Cseh Sándor vezette a gárdát, és övé a fő érdem – ám azért nem baj, ha az ember mögött ott van egy ilyen szakmai igazgató.

Azon a bizonyos szombaton amúgy Andrija Prlainovics épp beverte azt az ötméterest, amivel hárommal ellépett a Szolnok a Jug elleni fináléban. Pistával visszanéztük a ledfalon a lassítást a kapu mögött álldogálva, amikor egyszer csak kiszakadt belőle: „Imádom a srácot, igazi nyerőember. Benedek Tibi volt ilyen. Lehet, hogy elrontott egy lövést, de ha helyzetbe került, elvállalta a következőt is. Nem érdekelte, mi volt addig. Miután pénteken kidobta a labdát az uszodából annál az ötösnél, imádkoztam, Sanyi nehogy levegye… Persze bent hagyta. Ő meg lőtt hármat. Megy, hajt, bírja végig, vállalja a felelősséget a legélesebb helyzetekben is.”

Talán pont ez volna a lényeg. Hogy lehet akármekkora a támogatók által összedobott keret, attól még nem feltétlenül a név számít meg a képesség a szerződtetésnél, de legalább ennyit a mentalitás is. Prlainovics amúgy tényleg tudhat valamit: 2011 óta két év kivételével az a csapat nyerte meg a BL-t, amelyikben ő játszott. Partizan, Zvezda, Recco, Szolnok.

Bár nem elsősorban hozzá kötném a sikert összességében. Amikor egy éve harmadik lett a magyar bajnok a hatos döntőben a szigeten, fancsalinak tűntek az arcok. Hiszen akkor már tudható volt, Varga Dániel, Madaras Norbert és Sztefan Mitrovics a Fradiba megy. Néhány mondatfoszlány sejtetni is engedte: aznap sokan úgy gondolták – a maradók is –, sohasem lesz akkora esélye a Szolnoknak a BL-sikerre. Aztán mégis összejött. Nélkülük. Az előző években a szolnokiak kötésig gázoltak a gólokban, lőttek sokat, kaptak sokat, sikerre voltak ítélve, mégis, kissé esetlegesnek tetszett minden… Hanem a mostani szezonban öntöttek némi betont a hátsó alakzatokba. Az eredmény: négyből négy trófea, a BL-ben a Dózsa kapta a legkevesebb gólt – a csoportkörben konkrétan 61-et (az előző két évben egyaránt 90 volt ez a szám), aztán most az elődöntőben és a döntőben csupán kétszer ötöt –, avagy ebben a sportágban is bőven igaz a megállapítás, meccseket a támadók nyernek, címeket a védelem.

Az egyébként megvan, hogy Szolnok–Fradi európai Szuperkupameccs esedékes az ősszel? Mondjuk, pikáns partinak ígérkezik, elvégre a fent felsorolt három zseni után Varga Dénes és Vámos Márton is a zöld-fehéreknél játszik már novemberben. Mondanám, kezd olyan érzésem lenni, mint a kilencvenes évek derekán (1995, 1996), amikor még három európai kupát rendeztek, és mindhárom döntőjében virított magyar csapat.

Csakhogy most hiába jön 1979 után másodszor összmagyar Szuperkupa (akkor Vasas–Fradi volt a leosztás), a tájkép nemigen idézi a dicső múltat. Meg 2004–2005 környékét sem. Akkoriban ugyanis elképzelni sem tudtuk, hogy nekünk külföldiek szerezzenek trófeákat. A kilencvenes években az egy szem triplatüdejű orosz Gorskovon kívül kizárólag magyarokból álltak a finálézó klubok. Utána azon sóhajtoztunk, milyen jó lenne megállítani a kivándorlást, aztán örültünk, hogy néhány évre haza tudtuk hozni a legjobbakat. Most nagyjából ott tartunk, hogy a Reccót, a Jugot és az Olympiakoszt leszámítva számottevő pénzek egyedül a magyar egyesületekben vannak, és az említett csapatok országaival ellentétben nem csupán egyetlen egyletnél (tagadhatatlanul a taónak köszönhetően is, elvégre nem a szponzor vagy a város támogatását kell költeni utánpótlásra meg uszodabérletre, sőt). Ennek megfelelően a magyar a legütősebb bajnokság – ám akárhogy is nézzük, pusztán hazai alapanyaggal dolgozva momentán nem tudnánk elérni ezeket az eredményeket.

Most nem kezdenék hosszas kanyarokba, hogy miként fulladt bele a magyar vízilabda a saját sikereibe; maradjunk annyiban, az ötkarikás aranyak mámora gyerekek ezreit hajtotta az uszodákba, a mennyiség pedig nem csapott át minőségbe, avagy a képzést irányítók képtelenek voltak kezelni a helyzetet, minőségi vízilabdázó alig érkezett lentről, annál több jól kigyúrt tinédzser, aki hétvégénként felhajtott gallérú pólóban akkora arccal parádézott a bulikban, mintha legalábbis személyesen ő nyert volna egymás után három olimpiát.

A szerbek és a horvátok eközben folyamatosan küldték harcba a kiválóan képzett gladiátorokat, mint Prlainovics, aki nem akkora zseni, mint Kásás Tamás vagy Biros Péter, viszont a jelen vízilabdájához tökéletesen passzol a fizikuma és a repertoárja. Plusz a játék iránti alázata is: bár tízmilliós a különbség a reccói és a szolnoki fizetése között, mégis a Tisza partját választotta a Ligúr-tengeré helyett, mivel ott csak a BL-keretbe nevezték volna (ami évi 12 meccset jelent), ő azonban játszani akart, folyamatosan.

Azaz miközben összmagyar Szuperkupa következik, a huszonhatból nagyjából tíz légióssal (a Németh Jamesz-, Gyarmati-, Markovits-, Szívós-, Faragó-, Csapó-féle hagyományok okán abszolút nem számít, kinek van közülük magyar útlevele, és ez az Egerre és az OSC-re is vonatkozik), van némi félsz bennem, ha a budapesti vb-re gondolok. Tudom, a kézilabdás topcsapatokhoz, a Veszprémhez és a Győrhöz képest még istenes a pólóban a külföldiek aránya, és a világ másfelé tart, és már az sem divat, hogy amíg aktív vagyok, addig, ha hívnak, megyek játszani a magyar válogatottba… Mégis, ott vannak azok a márványtáblák… Meg Kovács Pista edzői korszakából a régebbi emlékek.

Szóval a magyar vízilabda attól az, ami, mert itt mindig jóval több volt a gógyi, mint bárhol másutt. Most pénz is van hozzá. Ennek még a sportbiznisz brutális világában is elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy ne tízévente nyerjünk BL-t. És főképpen: főként magyarokkal.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.06.12 11:15:29

Vízilabda BALLAI ATTILA

Olvassa el írásainkat az 56-os emlékévvel kapcsolatban!

2017.06.06 23:29:57

Vízilabda CSURKA GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Csakhogy most hiába jön 1979 után másodszor összmagyar Szuperkupa, a tájkép nemigen idézi a dicső múltat.

2017.05.30 10:32:52

Vízilabda RÁC BENEDEK BALÁZS

„Szolnokot nehéz volt otthagyni, de az elmúlt hét év kicsit cigányéletét most már kinőttük.”

2017.05.27 16:07:38

Vízilabda nemzetisport.hu

A Szolnok 3–1-es hátrányból felállva, három negyeden át álomszerűen játszva hódította el a BL-t.

2017.05.26 20:01:21

Vízilabda nemzetisport.hu

Lassan lendült bele a Szolnok, de végül 7–5-ös győzelemmel került a szombat délutáni fináléba.