Férfi vízilabda: visszafogott játék, győzelem az Eb-főpróbán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.05. 21:21
null
Hárai Balázs (fehér sapkában) négy gólt dobott (Fotó: MTI)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 13–9-re legyőzte Szlovákiát a Volvo-kupa utolsó fordulójában, így megszerezte a 3. helyet a győri négyes tornán.

A győri torna első két meccsén az olaszok és a spanyolok ellen is a kezdéssel volt baj, de Benedek Tibor csapata ezúttal figyelt az elején, Gór-Nagy Miklós és Hosnyánszky Norbert góljával 2–0-ra vezetett, s figyelt arra az első félidőben, hogy egymás után ne kapjon két gólt. Így a nagy szünetre Manhercz Krisztián utolsó pillanatokban szerzett góljával 7–4-re vezetett a magyar csapat.

A harmadik negyedben ötgólosra nőt a magyar előny, a szlovákoknak 10–5 után sikerült egymás után két gólt szerezniük. A meccs a zsebben volt, de túlzás lenne azt állítani, hogy meggyőzően játszott a magyar válogatott, amely három büntetőjéből kettőt is elhibázott.

A végén 13–7-ről 13–9-re feljöttek északi szomszédaink, a végén nem sikerült kihasználni a legutolsó emberelőnyös helyzetet, s négy maradt közte.

„Elégedett vagyok. Három hete kezdtünk el edzeni, van öt új játékosunk, kell egy kis idő, hogy ebből csapat legyen, de azt látom, hogy egyre inkább javulunk – mondta a találkozó után Benedek Tibor az M4 Sportnak. – A játékosok fizikai állapotával három hét alatt nem igazán tudtunk foglalkozni, a taktikával viszont igen. Azt gondolom, hogy tudnak mindent, most pihenniük kell."

A magyar válogatott az Eb-n Oroszországgal, Görögországgal és Törökországgal került egy csoportba, hétfőn 20.05-kor a görögök ellen kezd.

FÉRFI VÍZILABDA, VOLVO-KUPA, GYŐR
3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA 13–9 (5–3, 2–1, 3–3, 3–2)
Győr, 250
néző. V: Stamptalija (horvát), Kuretasz (görög)
MAGYARORSZÁG: Bisztritsányi – Erdélyi, Bátori 1, Varga Dániel, HÁRAI 4, Vámos 1, Decker Á. Csere: Gór-Nagy 1, HOSNYÁNSZKY 4, Manhercz K. 1, Tóth Márton, Kis G. 1, Varga Dénes. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
SZLOVÁKIA: Gogola – Tkac, FAMERA 3, Kolarik, SEMAN 2, Zatovic 1, Balaz. Csere: Kozmer (kapus), Bruder 1, Durik 1, Hrosik, Polovic, Bielik 1, Martanovic. Szövetségi kapitány: Antonio Esteller
Gól – emberelőnyből: 11/7, ill. 9/1
Gól – ötméteresből: 3/1, ill. –
Kipontozódott: Decker Á. (27. p.), Famera (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Benedek Tibor:
– Láttam jó dolgokat, a játék egyes részeit sokkal jobban oldottuk meg, mint eddig. Ez jó, annak ellenére is, hogy most gyengébb ellenféllel játszottunk. A hétfői napot kell a háromhetes felkészülés mélypontjának tekinteni, onnan már felfelé kell mennünk. Összességében nem vagyok elégedett, de nem is az volt a célom, hogy a Volvo-kupa után elégedett legyek, az Európa-bajnokság után szeretnék az lenni.
Antonio Esteller: – A magyarok könnyedén a kezükben tartották a mérkőzést, de büszke vagyok csapatomra, mert három nap alatt három erős együttessel szemben játszottunk, fáradtak voltunk, mégis küzdöttünk. Jó meccset játszottunk, hasznos volt számunkra a torna.

A másik mérkőzésen: Olaszország–Spanyolország 14–4 (4–1, 5–1, 3–1, 2–1)

A torna végeredménye: 1. Olaszország 9 pont, 2. Spanyolország 6, 3. Magyarország 3, 4. Szlovákia 0

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája: a budapesti final sixre a jegyek még kaphatók a jegyed.hu oldalon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik