Férfi vízilabda világliga: a dobogó a célja a Märcz-csapatnak

Vágólapra másolva!
2018.06.15. 14:03
A magyar férfi vízilabda-válogatott gyakorlatilag folyamatosan tornákkal készül a júliusi Európa-bajnokságra: Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese ezúttal hazai medencében, a világliga nyolccsapatos szuperdöntőjében szerepel.

A gárda pénteki edzését követően a szakember elmondta, a múlt héten zárult klubszezont követően a Bajnokok Ligájában érdekelt csapatok – a Szolnok és az Eger – játékosai négy nap pihenőt kaptak, így csak most csatlakoztak a kerethez, amely „gőzerővel” meg is kezdte a felkészülést a hétfőn kezdődő eseményre.

„Nincs idő úszóedzésekre, elsősorban mentális állapotban kell rendbe jönniük a játékosoknak. A fejekben lezártuk a klubszezont, és arra kértem mindenkit, hogy most nyissunk egy újabb fejezetet, ami a válogatottról szól. Igazából egyszerre zajlik a felkészülés a világligára és az Eb-re is, utóbbira gyakorlatilag folyamatosan tornákkal hangolunk” – nyilatkozott a szövetségi kapitány.

Áprilisban a válogatott az Európa-kupa nyolcas döntőjében a hatodik lett, most a kapitány jelezte, a világligában az éremszerzés a cél. Akkor négy mérkőzést kellett játszani, most sorozatban hat összecsapás vár a gárdára.

„Tizenhárom játékossal ez fokozottan nehéz lesz, hiszen már a csoportmérkőzések sem könnyűek, önmagában komoly próbatételt jelent” – tette hozzá Märcz, aki a bő keretből várhatóan még pénteken kijelöli a világligán résztvevő játékosokat. A szakember elárulta: a világligát követően „egy kis regenerációs munka” vár a csapatra.

A mieink hétfőn az ausztrálok ellen kezdik szereplésüket, majd a csoportban a montenegróiakkal és a japánokkal találkoznak.

A magyar férfi vízilabda-válogatott kerete:
Kapusok: Kardos Gergely (Szolnoki Dózsa), Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa), Szakonyi Dániel (MKB-Euroleasing BVSC), Vogel Soma (FTC-PQS Waterpolo)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (ZF-Eger), Bátori Bence (Szolnoki Dózsa), Bedő Krisztián (ZF-Eger), Erdélyi Balázs (A-Híd OSC-Újbuda), Jansik Dávid (Szolnoki Dózsa), Jansik Szilárd (FTC-PQS Waterpolo), Kovács Gergő (ZF-Eger), Manhercz Krisztián, Mezei Tamás (Szolnoki Dózsa), Nagy Ádám (PannErgy-Miskolci VLC), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Török Béla (MKB-Euroleasing BVSC), Vadovics Viktor (PannErgy-Miskolci VLC), Vámos Márton (FTC-PQS Waterpolo), Zalánki Gergő (Szolnoki Dózsa)

A világliga szuperdöntőjének programja:
HÉTFŐ
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-csoport:

Montenegró–Japán 16.45
Ausztrália–Magyarország 20.15

B-csoport:
Horvátország–Kazahsztán 15.15
Egyesült Államok–Spanyolország 18.15

KEDD
2. FORDULÓ

A-csoport:
Ausztrália–Japán 15.15
Montenegró–Magyarország 18.15

B-csoport:
Horvátország–Spanyolország 16.45
Egyesült Államok–Kazahsztán 19.45

SZERDA
3. FORDULÓ
A-csoport:
Montenegró–Ausztrália 16.45
Japán–Magyarország 20.00

B-csoport:
Horvátország–Egyesült Államok 15.15
Kazahsztán–Spanyolország 18.15

CSÜTÖRTÖK
NEGYEDDÖNTŐ

A2–B3 15.15
A3–B2 16.45
A1–B4 18.15
A4–B1 19.45

PÉNTEK
az 5–8. helyért 15.15 és 16.45
elődöntő 18.15 és 19.45

SZOMBAT
a 7. helyért 15.15
az 5. helyért 16.45
a 3. helyért 18.15
döntő 19.45

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik