Férfi vízilabda: egy csoportban a szerbekkel az universiadén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.12. 10:33
Csütörtökön elkészítették a nyári tajpeji universiade csapatversenyeinek csoportbeosztását. Férfi vízilabda-válogatottunk a C-csoportba került Szerbiával, Kanadával és Dél-Afrikával egyetemben – adta hírül a vlv.hu.

A 2017-es, 19. nyári universiadét augusztus 19. és 30. között rendezik a tajvani Tajpejben (a vízilabdatorna mérkőzései már 18-án elkezdődnek).

A szövetségi kapitány a felnőttválogatottat irányító Märcz Tamás lesz, aki korábban elmondta, hogy az egyetemi játékok tornáján várhatóan többségében olyanok vesznek majd részt, akikkel később a „nagyoknál” is számol. A válogatottnál végzett munka így erősebben összekapcsolódik az universiade-keret munkájával, s azok a játékosok, akik egyelőre még nem férnek be a világbajnokságon szereplő felnőttcsapatba, ugyanazokat a játékelemeket gyakorolhatják, mint a „nagyválogatott” tagjai. A tervek szerint viszonylag szűk keret kezdi meg a felkészülést, amelyre várhatóan körülbelül öt-hat hét jut.

Az universiade férfi vízilabdatornáját a legutóbbi két alkalommal Magyarország nyerte meg: 2013-ban, Kazanyban a házigazda orosz válogatottat, míg 2015-ben, Kvangdzsuban Olaszországot győztük le a döntőben.

A 2017-ES UNIVERSIADE FÉRFI VÍZILABDATORNÁJÁNAK CSOPORTBEOSZTÁSA
A-csoport: Tajvan, Franciaország, Dél-Korea, Nagy-Britannia
B-csoport: Olaszország, Ausztrália, Hollandia, Argentína
C-csoport: MAGYARORSZÁG, Szerbia, Kanada, Dél-Afrika
D-csoport: Egyesült Államok, Oroszország, Japán, Románia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik